Rekordmélységbe fúrtak le az Antarktisz jegében: 20 éve erre várnak a kutatók

Több évnyi tervezés után 2004-ben már megpróbálkoztak vele, de akkor nem sikerült.

Az antarktisz jege
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rekordmélységbe, több mint két kilométerre sikerült lefúrni a Nyugat-Antarktisz jegébe - jelentették be a projektet vezető brit antarktiszi kutatóprogram - British Antarctic Survey, BAS - szakemberei, akik szerint kutatásuk segít megérteni, miként fog reagálni a régió az éghajlat melegedésére. A Rutford-jégár térségében dolgozó 11 fős csapatnak január 8-án sikerült elérnie a 2152 méteres mélységben lévő üledéket 63 órányi folyamatos fúrást követően.

A szakemberek 12 hete dolgoznak a szélsőséges időjárási körülmények között, nagyjából -30 °C-ban - olvasható az Eurekalert tudományos hírportálon. A kutatókból és mérnökökből álló csapat a lyukba leeresztett műszerek segítségével fogja mérni a víznyomást, a jég hőmérsékletét és alakváltozását. A BEAMISH nevű projektet húsz éve tervezik a kutatók, és 2004-ben már egyszer megpróbálkoztak a megvalósításával, sikertelenül.

- Meglehetősen hiányosak az ismereteink azzal kapcsolatban, hogy mi történik a Nyugat-Antarktiszon, és egy olyan terület tanulmányozásával, ahol a jég puha üledéken nyugszik, jobban megérthetjük, hogy ez a terület hogyan változhat a jövőben, és milyen mértékben járulhat hozzá a globális tengerszint-emelkedéshez - mondta Andy Smith, a BAS vezető kutatója, aki jelenleg is a Rutford-jégáron dolgozik.

A csapat mostanra két lyukat fúrt - a második lyuk munkálatai a héten értek véget -, és a tervek szerint február közepéig marad a helyszínen. Az újabb munkálatokat egy második helyszínen, az eredetitől néhány kilométerrel arrébb kezdik meg.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Tudjuk, hogy a melegebb óceánvíz felemészti a nyugat-antarktiszi gleccserek egy részét - mondta Keith Makinson, a BAS oceanográfusa. - Jelenleg azt próbáljuk kideríteni, hogy mennyire csúszós az üledék a gleccserek alatt, vagyis azok milyen gyorsasággal csusszannának bele a kontinensről a tengerbe. Mindez segít annak pontosabb meghatározásában, hogy a nyugat-antarktiszi jég olvadása hogyan növelné a globális tengerszintet - fűzte hozzá a szakember.

Fotók: Getty Images.

Ezt is szeretjük