Különös mélytengeri lényt találtak, ami változtatja az alakját: egyáltalán nem manipulálták a felvételt
A mélytengeri lény sekélyebb vizekbe merészkedett, ahol sikerült lencsevégre kapni különös átalakulását.
Az Indiai-óceán nagyjából 1 kilométeres mélységében egy furcsa lény alakváltoztatását rögzítették egy vízi drón segítségével.
A videóban az látszik, ahogy a teremtmény lassan lebeg a kamera felé, aztán nagyjából 40 másodperc múlva már teljesen más formát ölt magára.
Alakváltó mélytengeri lény a videón
A felvétel először 2013-ban jelent meg CaptainJRD youtuber jóvoltából, és már több mint 5 millióan nézték meg, és ezrek vitatkoznak alatta, hogy vajon mi látszódhat rajta.
- A videót egyáltalán nem módosítottuk, és Afrika keleti partjánál rögzítették - írta CaptainJRD. Míg egyesek szerint a fejlábúak közé tartozó állat jelenik meg rajta, addig mások úgy tartják, hogy inkább a bordásmedúzák törzsének tagja lehet, azon belül is egy különleges példány, aminek fekete pigmentek takarják a testét.
Ez utóbbi állhat legközelebb a valósághoz. Feltehetően egy mélytengeri bordásmedúza kóborolhatott el, akinek a fekete színe mintegy rejtőszínként funkcionál a vaksötét, abisszikus övben.
A Monterey Bay Aquarium szerint a bordásmedúzák gyönyörű, ovális alakú állatok, amik nyolc sor apró, bordaszerű lemezzel borítottak, ezek segítik a közlekedésüket. Az úszás során megtörik a fényt, és emiatt van szivárványos csillogásuk. Mivel falánk ragadozók, képesek kiterjeszteni a gyomrukat, hogy elférjen benne a zsákmány.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nagyon sok fajuk él a sós vizekben, általában a csápjaik a szájuknál helyezkednek el, ezzel ragadják meg a prédájukat. Más fajták az úszólemezeiken lévő csillókat fogakká alakították át, amik úgy működnek, mint a tépőzár. Ha összezárják, akkor le tudnak harapni részeket a táplálékukból. Nagyon furcsa lényeket rejt a mélytenger.
Az interneten mutatja meg a halász, mik akadtak a hálójába
A képek jól bizonyítják, hogy az óceán még mindig rengeteg titkot rejt.
Az interneten mutatja meg a halász, mik akadtak a hálójába: nagyon furcsa teremtményeket talált
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)