Igazi érzelmi hullámvasút vár rád az Agymanók folytatásában - Új szereplők is feltűnnek a színen

Kreatív, empatikus és rendkívül szórakoztató film lett az Agymanók 2., ami virtuóz módon folytatja az első rész által megkezdett utat, és helyenként meg is tudja lepni a nézőt!

Agymanók 2. - Kritika

Vannak filmek, amelyekről szinte ordít, hogy csak üzleti megfontolásból folytatták őket. Az alkotónak nem maradt már érdemi mondanivalója, de a jól csengő névnek köszönhetően továbbnyújtják a történetet, akár a rétestésztát, hogy biztos legyen a siker a mozipénztáraknál. Az Agymanók 2. szerencsére egyáltalán nem ebbe a kategóriába tartozik, hiszen a film alapkoncepciójából szervesen és logikusan következik a folytatások lehetősége. 

A 2015-ös első részben megismert Riley Andersen előtt még ott állt az élet, amikor utoljára találkoztunk vele, a személyisége még épphogy csak elkezdett kialakulni. Az Agymanók 2-ben ismét a lány fejében találjuk magunkat, nem sokkal az első film eseményei után.

Riley 14 éves lett, még mindig San Franciscóban lakik, sikeresen beilleszkedett az új iskolájában, barátnői is lettek, ráadásul a hoki is nagyon jól megy neki. Olyannyira jól, hogy a gimnáziumi edző meghívja a lányt a két legjobb barátnőjével együtt egy edzőtáborba, ahol a legjobban teljesítők akár még a híres-neves gimnáziumi csapatba is bekerülhetnek. A tét tehát óriási, ráadásul Riley a táborba vezető úton megtudja, hogy a barátnői a következő évben nem ugyanott folytatják az iskolát, ahol ő. A helyzet tehát alapból sem lenne túl egyszerű hősünk számára, ám mindeközben az agyában található Fejhadiszálláson is furcsa dolgok kezdenek történni.

Egyik éjjel a vezérlőpulton ugyanis elkezd villogni egy Kamaszkor feliratú, vörös lámpa, ami teljesen felforgatja Riley érzelmeinek, Derűnek, Bánatnak, Haragnak, Undornak és Majrénak a mindennapjait. 

Riley idősödik, így az érzelmei egyre bonyolultabbak lesznek, az alapérzelmek már egyedül nem tudják ellátni a feladatukat, ezért új segítőkre van szükségük.

Feltűnik a színen tehát a kócos és túlvezérelt Feszkó, a csillogó szemű Irigység, a francia akcentussal beszélő, flegma Uncsi és a nagyra nőtt, melák Ciki is. 

Riley kamaszkorral járó érzelmi viharainak köszönhetően az első részben megismert érzelmek elvesztik a kontrollt a Fejhadiszállás felett, és száműzetésbe kerülnek, miközben az irányítást az új csapat veszi át. Derűnek és társainak vissza kell jutniuk a vezérlőhöz, és meg kell találniuk Riley elveszett énképét. Az idő azonban egyre fogy, és Riley élete egyre kacifántosabbá válik. 

A Pixar animációs filmek nagy erőssége, hogy a szimbolikájuk egyszerre tud nagyon egyszerű és magától értetődő, de nagyon komplex is lenni. Az Agymanók egy igazi telitalálat volt kilenc éve, a vicces, esendő és nagyon színes karakterek által megszemélyesített érzelmek nem csak öncélúan cukiskodtak, hanem fontos és érvényes dolgokat tudtak mondani egy cseperedő lány érzelmi világáról és arról, hogy a teljes képhez nemcsak a boldog pillanatok, hanem a szomorúság és minden egyéb érzelem is szükségesek. 

A második rész méltó módon folytatja az Agymanók örökségét. Pete Docter (Szörny Rt., Fel!, Lelki ismeretek) és Ronnie Del Carmen helyett ezúttal Kelsey Mann ült a rendezői székbe, és előbbi csak produceri feladatokat látott el. Az írószobában szintén jelentős változás történt, az első rész írói gárdájából csupán Meg LeFauve (Dínó tesó, Marvel Kapitány) csatlakozott be a második etapba is. 

A változtatások ellenére az élmény igen hasonló, ami működött az első részben, az itt is működik, az egész film tele van kreatív, frappáns kis ötletekkel, és maga a történet és annak kifutása is teljesen jól működik.

A film alapmetaforája annyira találó, és az alkotók annyira jól építkeznek rá, hogy minden alkotóelem hibátlanul csusszan a helyére, és az arra vevő nézőknek katartikus élményben lehet része. 

A filmben ráadásul van néhány játékos és merész animációs stílusbeli kikacsintás is, amelyek meglepőek, de teljesen logikusak a kontextusukon belül. 

A kamaszkor nem egyszerű időszak, a megbolydult hormonok, a változó belső és külső tényezők, az énkép lassú alakulása mind-mind próbára teszik az embert, miközben egy új fejlődési szakaszba ér, és megtanulja, hogy nem szabad elfojtani a rossz emlékeket, hiszen ezek is hozzátartoznak a személyiségünkhöz, ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy ott tartsunk, ahol tartunk.

Az Agymanók 2. kiváló pedagógiai érzékkel, kreatívan, empatikusan és rendkívül szórakoztatóan mesél erről, úgy, hogy 6 évesekhez és 106 évesekhez egyaránt tud szólni. Mindenképp megéri a mozijegy árát!

Képek: Pixar/Fórum Hungary

• filmkritika
• filmajánló
• film
• pixar
• exkluzív
• mozi
• Terasz