Így nézne ki 2020, ha egy épület lenne – Találó képeken mutatták meg, milyen is volt az év
Ebben az évben egymást érték a katasztrófák, ez pedig az internetezőket is megihlette.

Lássuk be, 2020 nem úgy fog bevonulni a történelembe, mint az emberiség legjobb éve. Minden év elején, a pusztító ausztrál erdőtüzekkel kezdődött, majd jött a tavasz, és a koronavírus átírta az egész esztendőt.
Sajnos a járványhelyzetről még mindig nem lehet múlt időben beszélni, de a legtöbben reménykednek benne, hogy jövőre már valamelyest visszatérhetünk régi életünkhöz, a 2020-as évet pedig végleg lezárhatjuk.
Így lehetne összegezni 2020-at
Az interneten egyre több olyan kép bukkan fel, ami ezt a szörnyű évet hasonlítja katasztrofális dolgokhoz: van, aki egy épületben, míg más egy citromban foglalta össze 2020 lényegét, egy azonban az összesben közös: a lehető legrosszabb dolgok, amik történhetnek egy adott szituációban. Mindenesetre mindig a remény hal meg utoljára, így talán 2021-ben már sokkal több öröm lesz a mindennapokban, és az egészségügyi helyzet is javulni fog.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
(Képek forrása: Reddit, Boredpanda)
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!