8 erőteljes fotó, ami minden szónál többet árul el az emberiségről

A 2019-es év sokaknak sorsfordító volt. Ilyen pillanatokról várták a képeket egy nemzetközi fotópályázaton.

fotó nyitó

Az Agora ingyenes mobilapplikációján keresztül ezúttal az amatőr és profi pályázók is kipróbálhatták magukat fotós újságíróként.

A #Photojournalism kulcsszóval ellátott képekből 12 321 érkezett a fotópályázatra a világ különböző tájairól.

Fotók az emberiségről

Egyszerűnek tűnhet, pedig nehéz olyan informatív és erős felvételt készíteni, ami képes reprezentálni az emberiség egy részének életét. A # Photojournalism2020 verseny 2019. november 22-én indult, az ötven legjobbat december 31-én az alkalmazáson keresztül bemutatták a felhasználóknak is. Ezt követően az ő kezükben volt a döntés, ki érdemelte meg a képek alapján az első díjat. Összegyűjtöttük a nyolc legjobb képet - köztük mutatjuk a nyertes fotót is.

(Képek forrása: agoraimages, borítókép forrása: Getty Images Hungary)

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük