Dedikálás közben dobta ki mellét a feltörekvő Lady GaGa

A 22 éves énekesnő melltartó nélkül indult dedikálni, mellét pedig sikerült megint közszemlére tennie.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lady Gaga énekesnő nem olyan régen került fel a hollywoodi showbiznisz térképére, de máris az álomgyár egyik legidegesítőbb és legfurább celebjének számít. Köszönhetően bizarr megjelenésének, illetve elképesztő hozzáállásának, már ami például a villantásokat illeti.


A 22 éves feltörekvő hölgyecske ugyanis mindent elképzelhető mesterséges hírnévnövelő módszert megragad azért, hogy felhívja magára a figyelmet.

A prűdség és szégyenlősség pedig nem igazán jellemző rá, januárban például extrém tevepatájával kábította el koncertjén a nézőket, februárban pedig részegen parádézott egy kicsit, amit szintén imádnak a lesifotósok.

Szemrebbenés nélkül mutogatta bájait

Néhány napja megint sikerült elkápráztatnia az érdeklődőket, ráadásul egy dedikálás közben. Lady Gaga megjelenése szokásához híven meglehetősen szokatlan volt, ám az egyik pillanatban váratlanul kibuggyant bal melle!

Azt nem lehet tudni, hogy a merész mutatványhoz vajon mit szóltak az őt körülálló testőrök, vagy azok a szerencsés rajongói, akiknek kézjegyével látta el debütáló albumát.

A sztárvilág legbotrányosabb villantásai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Lady Gaga tehetségére Akon figyelt fel, és a hip-hop előadó és producer révén került be a zenei életbe. A fiatal sztár The Fame címmel 2008 augusztusában jelentette meg első lemezét, ám újraszerkesztett változatban néhány hete több országban is újra piacra dobták.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Lady Gaga eredetileg Joanne Stefani Germanotta néven látta meg a napvilágot, és nem habozik egy kis ingyenreklámot csinálni lemezének, ám ez még bőven kevés a sikerhez. Pedig példaképei igazán komoly előadók, elmondása szerint a legnagyobb hatást David Bowie és a Queen, illetve Michael Jackson és Madonna gyakorolta rá.
Ezt is szeretjük