
Dedikálás közben dobta ki mellét a feltörekvő Lady GaGa
A 22 éves énekesnő melltartó nélkül indult dedikálni, mellét pedig sikerült megint közszemlére tennie.

Lady Gaga énekesnő nem olyan régen került fel a hollywoodi showbiznisz térképére, de máris az álomgyár egyik legidegesítőbb és legfurább celebjének számít. Köszönhetően bizarr megjelenésének, illetve elképesztő hozzáállásának, már ami például a villantásokat illeti.
A 22 éves feltörekvő hölgyecske ugyanis mindent elképzelhető mesterséges hírnévnövelő módszert megragad azért, hogy felhívja magára a figyelmet.
A prűdség és szégyenlősség pedig nem igazán jellemző rá, januárban például extrém tevepatájával kábította el koncertjén a nézőket, februárban pedig részegen parádézott egy kicsit, amit szintén imádnak a lesifotósok.
Szemrebbenés nélkül mutogatta bájait
Néhány napja megint sikerült elkápráztatnia az érdeklődőket, ráadásul egy dedikálás közben. Lady Gaga megjelenése szokásához híven meglehetősen szokatlan volt, ám az egyik pillanatban váratlanul kibuggyant bal melle!
Azt nem lehet tudni, hogy a merész mutatványhoz vajon mit szóltak az őt körülálló testőrök, vagy azok a szerencsés rajongói, akiknek kézjegyével látta el debütáló albumát.
Lady Gaga tehetségére Akon figyelt fel, és a hip-hop előadó és producer révén került be a zenei életbe. A fiatal sztár The Fame címmel 2008 augusztusában jelentette meg első lemezét, ám újraszerkesztett változatban néhány hete több országban is újra piacra dobták.
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft