Attól sikeres az édesanya, amit régen szégyellt – Mindenkinek önbizalmat ad a képeivel
A 38 éves nő régen az utcára is alig mert kilépni smink nélkül, ma viszont már büszke külsejére.
Iomikoe Johnson először 25 éves korában vett észre apró, világos foltokat a bőrén, melyek egyre jobban terjedtek, egyre nagyobbak lettek. Megijedt, mert rögtön az jutott az eszébe, hogy rosszindulatú elváltozásról lehet szó, de később kiderült, hogy vitiligós.
Ez a pigmenttermelő melanociták rendellenes működésével járó betegség, melynek során pigmenthiányos foltok jelennek meg az arcon, illetve a test egyéb területein. Bár nem jár veszélyes, káros következményekkel, a nőt mégis nagyon rosszul érintette, hogy teljesen átalakul a külseje.
Megmutatja, hogy a vitiligo gyönyörű
Elárulta, hogy tehénnek és dalmatának kezdték csúfolni, ezért szinte teljesen elveszítette az önbizalmát. Egy idő után már órákat töltött a tükör előtt, mielőtt kimozdult otthonról, hogy vastag sminkkel fedje el az egész arcát, sőt még a dekoltázsát és a karjait is vagy alapozóval, vagy ruhával takarta el. Az élete akkor változott meg teljesen, amikor megismerte jelenlegi férjét, aztán megszülettek gyermekei. Sosem gondolta volna, hogy ilyen karriert fut majd be.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció