Szőrtelenítőket teszteltünk: a legjobbak, ha gyors, sokáig tartó eredményt akarsz
Minden nőnél nagy dilemma, hogy mivel szabaduljon meg a szőrszálaktól.
A szoknyás - vagy, ha az idei szezont nézzük, rövidnadrágos - időben bizony egy szőrszálnak sincs helye a lábon, a strandon pedig a bikinivonalnak kell tökéletesen simának lennie, a hónaljat pedig már meg sem kell említenünk.
Hogy kinek milyen szőrtelenítési forma válik be, az egyénenként változó, de mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya.
A nagy szőrtelenítési lázba mi is belevetettük magunkat, és megkerestük, hogy melyik termék válik be a legjobban borotva, gyanta, illetve epilátor terén. Mindhárom tesztelőnk házi szakértője az adott területnek, így aztán bátran mondhattak véleményt.
A legjobb, ha gyorsan akarsz végezni: Gillette Venus Embrace
Az új Gillette borotvaszetthez egy borotva, két penge és egy kis, zuhanyzó falára tapasztható tartó jár - ez utóbbi funkcióját ugyan nem egészen értem, egyrészt, mert kettő percnél tovább nem bírta ki a falon, másrészt, mert szerintem kevesen akarják a borotvájukat olyan helyen tartani, ahol naponta két-háromszor is vizes lesz.
Más negatívumot azonban nem tudok elmondani, a borotva teljesítette, amit tőle elvártam: a nyél formája, ahogy azt a Gillette-től már megszoktam, jól illeszkedik a tenyérbe, a fej kellőképpen rugalmas, így a térd vagy a hajlatok borotválása sem jelentett problémát, a krémezőcsík nyomán pedig könnyedén siklott a penge.
Használat után a lábam három-négy napig sima maradt, és külön jó pontként írtam fel, hogy a borotva a borostát is egész ügyesen leszedte, bár ekkor a hatása nem volt olyan hosszú, a szőrszálak egy-két nap után már újra megjelentek. Az eldobható fejek is egész sokáig bírták, én négy használat után éreztem azt, hogy valamennyit romlott a penge minősége, de egy-két használatot szerintem még mindig ki fog bírni. - Margó
A legjobb, ha gyantázni szoktál
Már mindenféle szőrtelenítési formát kipróbáltam, és a különböző testtájakra mind megvan az ideális: a lábamra általában otthon használható meleg gyantát alkalmazok. A Veet legújabb termékére felkaptam a fejem, mert a patronos megoldás, bár már profin használom, elég sok piszokkal és rákészüléssel jár. A rózsaszín dobozban - kapható kékben is, más illattal - benne van a spatula, a textilek és természetesen maga a gyanta is.
Mikróban melegítettem fel a gyantát, amit szerencsére nem kell olyan forrón alkalmazni, mint a hagyományosat, és a spatulával vittem fel. Eleinte kicsit túl vastagon talán, de a harmadik húzásra belejöttem. Mivel rendszeresen így szőrtelenítem a lábam, már megszoktam a kis fájdalmat, de lehet, hogy azoknak, akik eddig borotváltak, nehezebb dolguk lesz.
Az eredménnyel meg voltam elégedve, bár maradt néhány kósza szőrszál, de ezt annak tudtam be, hogy mindent be kell gyakorolni, viszont nem pirult ki annyira a bőröm, mint a hagyományos változatnál. Ami különösen jó ebben az újdonságban, hogy vízzel lemosható, tehát nem szükséges olajjal tovább növelni a káoszt a fürdőszoba és a konyha között. - Mariann
A legjobb, ha ritkán szőrtelenítesz: Silk-épil 7 Dual epilátor
A napi borotvás csiszatolás a lábon egy idő után nagyon unalmas, viszont sokáig ez jelentette nekem a szőrmentességet. Korábban több epilátort is kipróbáltam, és egy ideig működtek is, de egyrészt ritkán lett olyan sima az eredmény, mint amit a kellemetlenség után elvárna az ember, másrészt valahogy mindig sikerült néhány területet kihagyni - a benőtt szőrszálakat már meg sem említem, pedig azok okozták a legtöbb gondot.
A Braun új, kettő az egyben szerkentyűje - egy Gillette borotvával karöltve - viszont nagyon bevált. Víz alatt is használható, és ami még jobb, borotvahabbal. Ez abban segít, hogy pontosan látom, merre haladtam. Egy erős kis lámpa pedig alaposan megvilágítja a bőrt, így a legsötétebb fürdőkben is jól használható. A gyorsan forgó, apró csipeszek mögött egy borotva van, ami eltünteti a megmaradt szőrszálakat. Így az eredmény egy picit csalóka, de szerencsére nem a borotva végzi a munka oroszlánrészét, mert az epilátor is szépen dolgozik.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bár víz alatt is lehet használni, egyáltalán nem kellemes, hiszen a szőrszálakat kitépi, de a hagyományos száraz változatoknál fényévekkel jobb. A javaslat szerint először egy héten egyszer szükséges használni, utána elegendő kéthetente, majd havonta, így a növekedési ciklusnak megfelelően minden szőrszáltól gyökerestül megszabadulhatunk. - Ági
OLVASD EL EZT IS!
- borotva
- gyanta
A 3 legszexibb intim fazon a pasik szerint
- gyanta
- szőrtelenítés
Tökéletes házi gyantázás 3 lépésben - Sima és bársonyos bőr
- gyanta
- szőrtelenítés