Hatalmas divat volt, csak éppen enni nem lehetett benne: az 1500-as években hódított a spanyol gallér

Az 1500-as évek elején az ingek nyakrésze már gyakran kivillant a ruhák alól, ezért apró, visszafogott fodrozással díszítették, hogy még mutatósabb legyen.

Az idő múlásával egyre nagyobb hangsúlyt fektettek erre a részletre az öltözködésben, a 16. század közepére pedig teljesen elharapódzott a divat. Az emberek olyan széles és vastag spanyol gallérokat viseltek, amik a hétköznapi tevékenységeket is megnehezítették.

A nyakfodor, azaz a spanyol gallér divatja

Körülbelül 1550-ig csupán enyhén fodrozott, fehér vászongallért viseltek férfiak, nők és gyerekek egyaránt. Később ez már nem az ing része volt, hanem különálló ruhadarabbá vált, és egyre csak növekedett. Hamarosan státuszszimbólumként tekintettek rá, és a tehetős emberek minél feltűnőbb, vastagabb és nagyobb változatokat hordtak. A trend Spanyolországból terjedt el Európa-szerte, és III. Henrik francia király udvarában is nagy népszerűségnek örvendett.

Az először vászonból, csipkéből készített, fodrozott kiegészítő a méret növekedésével már nem tudta megtartani formáját, ezért különböző technikákat alkalmaztak, hogy mutatós és stabil maradjon. Jó minőségű anyagra volt hozzá szükség, majd keményítőt is bevetettek, hogy megőrizze alakját. A darabokat szinte mindig a szolgák hajtogatták szép formásra először az ujjaikkal, majd direkt erre a célra kifejlesztett, forró göndörítővasat is alkalmaztak a tartósabb fodrokért. De kéősbb már dróttal merevítették ki őket. Ezek a módszerek lehetővé tették, hogy a gallérok még nagyobbá válhassanak, bár a testhő és az időjárás miatt gyorsan tönkrementek, így megesett, hogy a hosszasan, nehéz munkával elkészített darab csak egy hordást bírt ki újraformázás nélkül.

Megnehezítette a hétköznapi tevékenységeket

Előfordult, hogy a malomkerékgallérnak is nevezett kiegészítő a fél méter átmérőt is meghaladta, és szélessége, vastagsága, valamint keménysége miatt megnehezítette a hétköznapi tevékenységeket. Enni például nem is lehetett benne rendesen, ezért az étkezéshez hosszított szárú evőeszközöket használtak. De a mozgás, a járás sem volt egyszerű ezekben, hiszen csak a merev fej- és testtartást tette lehetővé.

A tehetősek és az előkelők ennek ellenére megőrültek a spanyol gallérért, többek között I. Erzsébet királynő is előszeretettel viselte. A kényelmetlen trend végül a 16. század végén kezdett halványulni. A gallér ekkor ismét egyre kisebb lett, és a 17. századra inkább csak a papok, valamint a bírák hordták hivatalos viseletük részeként. 

A legbizarrabb cipők a történelemben

Minden történelmi korszaknak és kultúrának megvannak a maga sajátos ruhaviseletei és kiegészítői, amik a kívülállók számára egészen bizarrul festenek. Sok esetben egyszerűen praktikai okokból nézett ki úgy a lábbeli, ahogy, például a középkorban fontos volt, hogy az ember ne merüljön bokáig az utcát borító mocsokban. Azonban sajnos akadnak olyan cipők is, melyek nem szolgáltak más célt, mint a rendhagyó - akkoriban vonzónak tartott - kinézetet, és ezt úgy érték el, hogy a viselő lábát szó szerint megnyomorították. Magas, hegyes, selyem, vagy fa - ezek a legkülönösebb lábbelik!

Képek: Getty Images Hungary, pinterest.it, hu.pinterest.com, 
hu.pinterest.com.

• spanyol gallér
• nyakfodor
• 16 század
• történelmi érdekesség
• divat
• Szépség és divat