„Milyen sovány vagy, nem eszel eleget?” Nem csak a duci nőket éri állandó kritika
A skinny shaming jelensége valós probléma, és egyáltalán nem ritka. A vékony nőknek is meg kell küzdeniük a sértő megjegyzésekkel, kéretlen tanácsokkal.
Ha az alakot érintő kritikákról van szó, a legtöbben úgy vélik, csak a molett, duci nőket bántják a testük miatt. Pedig ez egyáltalán nem igaz.
A vékony hölgyek ugyanúgy szembesülnek a gonosz, bántó megjegyzésekkel, de az úgynevezett skinny shaming jelenségről jóval kevesebb szó esik. Egy magyar nő elmesélte saját tapasztalatait a káros, mérgező jelenségről.
A skinny shaming jelensége
- Elöl deszka, hátul léc. Tyúklétra. 40 kiló vasággyal. A szokásosak mindig megtalálnak, de volt már néhány kreatívabb jelző is. Például egy ismerősöm azt mondta, hogy aránytalanul nagy a fejem a testemhez képest, amit még valahol viccesnek is találtam. Az viszont már kevésbé tetszett, amikor anorexiásnak bélyegeztek. Soha nem voltak étkezési zavaraim, sőt, emlékszem, hogy kicsiként, amikor a sovány alkatom miatt kivizsgáltak, az állt a zárójelentésemen, hogy a gyermeknek kifejezetten jó étvágya van, felkiáltójellel - mesélte a 31 éves Andrea. Mindezeken kívül egyébként jellemzőek még a „Milyen sovány vagy, nem eszel eleget?”, a „Tiszta csont és bőr vagy!” megjegyzések, valamint az olyan kommentárok is, mint „a férfiak az olyan nőket szeretik ám, akiken van mit fogni”.
A fiatal nő hozzátette, talán nem is a jelzők zavarják a legjobban, hanem inkább a tapintatlanság, ami gyakran erősebb, mint a duci emberek esetében.
- Egy túlsúlyos embernek senki nem mondja, hogy "azta, de kövér vagy. Híztál, igaz?" Vagy például, hogy "milyen nagyra nőtt a feneked? Gondoltál már rá, hogy fogyókúrázz?" Ellenben egy karcsú ember rendre megkapja azt, hogy mennyire vékony, esetleg, hogy rossz ránézni. Az abszolút kedvencem, amikor még viccesen meg is jegyzik, hogy szívesen adnának pár kilót. Köszönjük, nem kérjük - mondta. Ezekkel a sértő szavakkal egyáltalán nem könnyű rendszeresen megbirkózni, és ugyanúgy súlyos károkat okoznak az önbizalomban, az önértékelésben, mint a kerekded nők esetében. Sokan mégsem veszik komolyan a jelenséget, mert hát aki sovány, az a közvélemény szerint nem sértődhet meg, miért is lenne rá oka?
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Miért sértegetik a vékony nőket?
A vékony nők testére gyakran nyílt céltáblaként tekintenek az emberek. Rengetegen azt hiszik, a véleményük szerint hiányzó kilókra tett megjegyzések nem számítanak sértésnek, zavarónak. Amikor Andreát kérdeztük arról, hogy mit gondol, miért teszik mindezt, a következőt válaszolta:
- Egyszerű tudatlanságból, legalábbis sokszor ez a benyomásom. Nem tudják, hogy hol van az a bizonyos határ. Ha valaki jól érzi magát a bőrében, és természetesen az egészségét sem fenyegeti a döntése, akkor azt gondolom, szíve joga olyan alakkal élni, amilyennel szeretne. Nálam például ezt dobta a gép, színtiszta genetika, és hálás is vagyok érte. Ugyanakkor nagyon odafigyelek arra is, hogy egészségesen éljek, étkezzek, valószínűleg ez is közrejátszik a dologban. Igen, tényleg bármit és bármikor megehetek, és nem látszik rajtam, de ez nem jelenti azt, hogy esténként szalonnát kellene majszolnom egy tábla csokival körítve. Sokszor megkapom, hogy könnyű nekem, de valójában mindenkinek adott a lehetőség arra, hogy jobban odafigyeljen magára, csak elhatározás kérdése. Ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy senkit nem szabad elítélni az alakja miatt, mindegy, mit mutat alatta a mérleg. Ez magánügy, csak arra tartozik, aki azt a testet viseli. Kivéve, ha ő kér segítséget vagy tanácsot, akkor persze jöhetnek az építő gondolatok - mondta.
Számos ok állhat egyébként a hasonló viselkedés hátterében, de természetesen egyik sem igazolja, vagy teszi indokolttá, megbocsájthatóvá azt. Nagy szerepet játszik a jelenségben, hogy egy olyan világban élünk, amelyben igen sokat számít a külső, túlságosan is nagy hangsúly helyeződik rá. Egyesek úgy vélik, „tanácsaik” hasznosak az illető számára, de vannak olyanok is, akik saját bizonytalanságukat, frusztrációjukat kompenzálják így. Előfordul, hogy a régóta diétázó, fogyni próbáló emberek irigységből, féltékenységből tesznek megjegyzéseket másokra, míg vannak, akiknek elégedettséget, önbizalmat ad, ha másokat lenyomhatnak, bánthatnak. Megesik azonban az is, főleg a családtagok, közeli barátok esetén, hogy bár indokolatlanul, de valóban aggasztja őket szerettük egészsége.
Hogyan kezelhető a helyzet?
Egy-egy ilyen mondatra sokaknak borzasztóan nehéz reagálni részben a sértettség, a helyzet kellemetlensége, zavarba ejtő mivolta miatt, részben pedig azért, mert a legtöbben nem akarnak visszatámadni.
- Sajnos nem vagyok a legjobb az ezekre való reagálásában, mert elég indulatos vagyok. Ha nem túl közeli ismerős mond bármi nem tetszőt, általában mosolygok, de közben dúlok-fúlok magamban. Szerencsére, akik igazán közel állnak hozzám, tudják, hogy jobb, ha nem mondanak semmit, mert harapok. Összességében azt gondolom, az a legjobb, ha az ember megpróbálja egy kedves, de határozott köntösbe csomagolni a mondanivalóját, hogy többet ne emlegessék fel a dolgot. Ezt én is folyamatosan tanulom, és talán már jobban is megy, mint néhány éve, de van még hová fejlődni - mondta Andrea.
Tökéletes válasz persze nem létezik, de a lényeg, hogy az ember ne hagyja magát legyűrni vagy az önbizalmát a földbe tiporni. Egy-egy ütős, magabiztos visszavágás belefér, de például, ha olyan személy mondja, akivel egyáltalán nem áll közeli kapcsolatban az illető, nem biztos, hogy érdemes energiát fektetni a dologba. Ellenben ha egy családtag kritizál állandóan, érdemes leülni vele egy őszinte beszélgetésre. A legfontosabb az, hogy soha senki ne engedje elbizonytalanítani magát mások megjegyzései miatt.
Amikor Andreát kérdeztük arról, mit tanácsolna a hozzá hasonló helyzetben lévőknek, a következőt válaszolta:
- Először is, hogy fogadják el magukat olyannak, amilyenek. Nekem ez a része mindig könnyen ment, sosem éreztem hátránynak, hogy vékony vagyok. Nem mondom, hogy tiniként nem álmodoztam arról, hogy nagyobb cicit vagy kerekebb feneket szeretnék, de akkor is helyén tudtam kezelni a dolgot. Másodszor azt tanácsolnám, hogy válasszanak olyan ruhákat, amik igazán jól állnak az alakjukon. Meg kell találni azokat a darabokat, amik az előnyös részeket hangsúlyozzák, például egy darázsderekat vagy egy szép hattyúnyakat. Végül, de nem utolsósorban, élvezzék ki, hogy nem kell aggódni a kilók miatt, és egyenek meg jó szívvel egy finom csokoládét ünneplés gyanánt - mondta.
Mindezek mellett persze a legjobb az lenne, ha az emberek belegondolnának, hogyan is eshetnek a másiknak a hasonló szavak, és nem tennének megjegyzéseket egymás testére alkattól, súlytól és nemtől függetlenül sem, nem kritizálnák egymást. Mindenki más, mindenki úgy gyönyörű, ahogy van, a legfontosabb pedig, hogy egészséges légy, jól érezd magad a bőrödben, és ne törődj a kéretlen hozzászólásokkal.
Milyen egy fitneszblogger teste a valóságban?
Ha fitneszbloggerekről van szó, mindenkinek azonnal a tökéletes, izmos testek jutnak eszébe. A legtöbben közülük naponta friss Instagram-fotókon mutatják meg kidolgozott izmaikat, formás idomaikat. Sokan azt hiszik, a rengeteg edzéstől makulátlan a bőrük, így képeiken egyáltalán nem is használnak semmilyen retusálást. Pedig valójában ez nem így van.
Ilyen valójában egy fitneszblogger teste: retusálatlan fotókon mutatja meg a nő, hogy senki sem tökéletes
Nézegess képeket!
Elolvasom