„Így néz ki egy 58 éves nő sok pénzzel, szépészeti beavatkozásokkal” - Kiakadtak a kommentelők a modell fehérneműs képén

Paulina Porizkova az 58. életévéhez közeledve megmutatta testét fehérneműben. A posztját nagyon megosztónak találták a kommentelők, sokan támadták miatta.

Paulina Porizkova fehérneműs fotója

A közel 58 éves Paulina Porizkova fehérneműs képet posztolt magáról az Instagramjára, és ezzel, illetve a fotóhoz írt szöveggel sokaknál kiverte a biztosítékot.

A modell azt akarta megmutatni, hogy ennyi idősen is ugyanúgy lehet vonzó egy nő, üzenete miatt azonban rengetegen támadták.

A közel 58 éves modell, Paulina Porizkova

A cseh Paulina Porizkova 13 éves korában keltette fel egy fotójával egy modellügynökség figyelmét. Karrierje gyorsan beindult, a ’80-as években először Párizsban, majd az Egyesült Államokban is dolgozott. 1984-ben, 18 évesen ő lett az első közép-európai nő, aki a Sports Illustrated fürdőruhás számának címlapján szerepelt. Innentől az egész világ megismerte, és olyan híres márkák kampányaiban szerepelt, mint a Chanel, a Versace, a Christian Dior vagy az Oscar De La Renta, 1988-ban pedig 6 millió dolláros szerződést kötött az Estée Lauderrel, és egészen 1995-ig a szépségmárka arca volt. 

Karrierje kezdete óta folyamatosan aktív, feltűnt számos televíziós műsorban, színészkedett, illetve íróként is tevékenykedik, nemrég pedig a skandináv Vogue címlapján pózolt. Modellként fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire alulreprezentáltak a szakmában a korabeli nők, és igyekszik megmutatni, hogy ötven felett is lehet valaki nőies és vonzó. Harcol az ageizmus ellen, és meg akarja mutatni, hogy egyáltalán nem kell a háttérbe vonulniuk a nőknek, ha elérik az ötvenet. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Instagramjára rendszeresen posztol magáról közeli, smink nélküli vagy fürdőruhás fotókat, most azonban egy fehérneműs képének üzenete sokak szerint nagyon mellément.

Kiakadtak fehérneműs fotóján

Paulina Porizkova április 9-én tölti be 58. életévét, ennek alkalmából osztott meg nemrég egy fotót, amelyen fekete fehérneműben, piros, kötött kardigánban és hosszú szárú csizmában áll a kandalló mellett. 

„Majdnem 58? Nagymama, kötés, kandalló? Megvan, megvan, megvan, megvan! Öt unoka büszke nagymamája vagyok. Én kötöttem a pulóvert, ami rajtam van - és igen, egy kandalló előtt állok. Szóval nekem ma így néz ki a majdnem 58 év” - írta a képhez, ami már közel 93 ezer lájknál jár. Sokan dicsérték azért, hogy mennyire jó formában van, és azért is, mert kiáll a sztereotípiák ellen, de bőven akadtak olyanok is, akik támadták a poszt miatt, és teljesen felháborodtak rajta.

„Igen, így néz ki egy 58 éves nő sok pénzzel, hozzáféréssel a legjobb noninvazív és invazív szépészeti beavatkozásokhoz, feltöltésekkel, botoxszal, lézerrel, vörösfény-terápiás, kollagéntermelést serkentő kezelésekkel, edzőkkel, saját szakácsokkal, tápláló ételekkel stb. Én 59 vagyok ezek nélkül" - írta egy kommentelő, és azt is hozzátette: a modellnek le kellene állnia azzal, hogy úgy tesz, mintha egy átlagos nőt reprezentálna, hiszen egy 58 éves, hétköznapi nő nem így néz ki.

„Túlságosan a külsőd megszállottja vagy, nőj fel. Mi lenne, ha nem ilyen adottságokkal áldottak volna meg? Akkor is ugyanilyen lenne az életed? Jók a génjeid, és nem is rontottad el őket. Van másod is, mint a külső szépséged?” - írta egy férfi. Sok hasonló hozzászólás született, a legtöbben azzal vádolták, hogy egyáltalán nem képviseli az átlag, 58 éves nőt, és inkább csak dicséretet, visszaigazolást vár ahelyett, hogy tényleg elfogadná az öregedést. De voltak, akik azt állították, nem képes elfogadni az idő múlását, és nem is méltóságteljesen öregszik annak ellenére, hogy ezt hirdeti.

A modell egy újabb posztban reagált a kommentekre. Leírta, hogy sok kedves, pozitív visszajelzést kapott, és a legtöbben megértik, hogy csak azt próbálja elérni, hogy egy idősebb nőt is szexinek találjanak. Hozzátette, a legtöbb rosszindulatú megjegyzés arra irányult, hogy megerősítésre van szüksége, és ez részben igaz is: észre kell vegyék ahhoz, hogy ne legyen láthatatlan. De kritizálták a nők tárgyiasításának erősítése miatt is, bevallotta, ez részben igaz, ugyanis több ezer éves korlátok közt dolgozik. De azt nem érezte jogosnak, hogy nem képviseli a vele egykorú nőket.

„Nem próbálom az összes korombeli nőt képviselni. Hogyan tudnám? Hogy tudná bárki is? Nem máshogy nézünk ki mindannyian, és nem ebben rejlik a szépségünk? Az egyediségünkben? Ami igazán szomorú, az azoknak a nőknek a bizonytalansága, akik nem találják meg, azért szeressék magukat, akik valójában. Azért, amire a testük képes. Azért, amit érezhetnek. Ehelyett másokhoz hasonlítgatják magukat, szégyellik magukat azért, mert nem érnek fel hozzájuk, és megszégyenítik azokat, akik miatt így éreznek” - üzente a modell.

Olvass tovább! Kritizálták az 51 éves nőt, hogy nem a korának megfelelően öltözködik

Renae Olivia imádja a csinos, divatos ruhákat, és szettjeit rendszeresen meg is mutatja a TikTokon. V ideóban vágott vissza az öltözködését kritizáló trolloknak.

Kritizálták az 51 éves nőt, hogy nem a korának megfelelően öltözködik - Videóban vágott vissza

Az 51 éves Renae Olivia videóban vágott vissza az öltözködését kritizáló trolloknak.

Elolvasom

(Borítókép: Getty Images Hungary.)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük