Nem kínzóeszköz, hanem szépségmikrométer: a furcsa eszközzel nézték meg 100 éve, hogyan kell sminkelni
Max Factor első látásra igencsak ijesztő szerkezettel mérte fel, milyen sminkre van szüksége klienseinek.
A történelem során a nők rengeteg mindent bevetettek azért, hogy megfeleljenek a szépségideálnak, vagy a legjobbat hozzák ki magukból, és a legkáprázatosabb külsővel jelenhessenek meg. A viktoriánus korban például mérgező sminkeket is használtak, idővel azonban szerencsére felismerték ezek kárát, és finomabb, egészségesebb módszerekhez nyúltak.
Olyan kezelések és kiegészítők viszont később is bőven akadtak, amik igencsak szokatlannak tűntek. Ezek közé tartozik az úgynevezett szépségmikrométer is, ami első ránézésre leginkább egy kínzóeszközhöz hasonlított, pedig egyáltalán nem volt fájdalmas, és hatalmas sikernek is örvendett.
Max Factor találmánya
Az 1908-ban, a mai Lengyelország területén született Maksymilian Faktorowicz, későbbi nevén Max Factor igen korán belekóstolt a szépségiparba. Már kilencévesen egy kozmetikus és parókagyártó tanonca lett, innentől kezdve pedig egyenes út vezetett számára a sikerhez. Katonai szolgálata után boltot nyitott, és saját, kézzel készített rúzsait, krémjeit, parfümjeit és parókáit árulta. Később a Cári Operaház kozmetikai szakértője lett, majd családjával az Egyesült Államokba emigrált, és a mozgófilmiparba akart betörni termékeivel. 1909-ben megalapította a Max Factor & Companyt, szakértelmének híre pedig igen gyorsan terjedt, nemsokára már Hollywood legnagyobb csillagaival dolgozott együtt.
Nem csupán sminktermékeket és parókákat készített, hanem ő alkotta meg a szépségmikrométer - vagy szépségkalibrátor - néven ismertté vált eszközt is, mely 1932-re lett teljesen kész, és ekkortól is kezdték alkalmazni. A félelmetesnek tűnő szerkezet elsőre leginkább egy brutális kínzóeszközre hasonlít, ám valójában teljesen fájdalommentes és ártalmatlan volt az alkalmazása. Sőt, a szakértő és a hölgyek kifejezetten hasznosnak találták.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem kínzóeszköz, hanem szépségmikrométer
A fémketrecre hajazó eszköz célja az volt, hogy a kozmetikus jobban megvizsgálhassa, feltérképezhesse vele az arc tulajdonságait, arányait, ennek köszönhetően pedig megállapíthassák, melyik részek szolgálnak korrekcióra, és melyeket érdemes a leginkább kiemelni. Max Factor előszeretettel alkalmazta a szépségmikrométert sztárvendégein, és ennek segítségével alkotta meg a számukra legtökéletesebb sminket. Az MGM stúdió például minden új csillagát elküldte a kozmetikushoz, hogy az megnézze, lemérje arcuk adottságait, kiértékelje azokat, és megállapítsa, hogyan kell kifesteni őket ahhoz, hogy ikonikus, még gyönyörűbb külsőt varázsoljon nekik. A céljuk legfőképpen az volt, hogy a színésznők arca a sminknek köszönhetően a lehető legjobban mutasson a mozivásznon, és elkerüljék, hogy a kamera felnagyítsa a tökéletlenségnek vélt jellemvonásokat.
Az eszköz állítható csavarokkal működött, melyek akár 325 különböző beállítást tettek lehetővé. Elsőként az orrot és a homlokot, majd a szemek távolságát mérték, ahol pedig aránytalanságot véltek felfedezni, ott később sminkkel korrigáltak. Úgy vélték, ez segítette őket a női arc megismerésében, illetve a különböző arcvonások, arctípusok feltérképezésében.
Az eszköz később nem lett túlságosan népszerű, összesen egy darab készült belőle, ez a mai napig megtekinthető a Hollywood Entertainment Múzeumban.
A történelem legveszélyesebb trendjei
Bár ma is mondják, hogy a szépségért meg kell szenvedni, a történelem korábbi évszázadaiban ez még inkább igaz volt. A nők mindent megtettek, hogy megfeleljenek az akkori ideálnak, és igyekeztek a kor legdivatosabb ruháit, kiegészítőit hordani. Ám előfordult, hogy ez az életükbe került. Néhány darab annyira veszélyes volt, hogy több komoly balesetet és halálesetet is okozott, mégis rengetegen viselték őket.
A világtörténelem 7 legveszélyesebb divattrendje: sok nő halálát okozta, mégis rengetegen viselték
A történelem során számos életveszélyes divat felütötte a fejét. A következő trendek sok nő életét követelték.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- történelem
- középkor
Történelmi szépségkvíz: tudod, miben fürdőzött Kleopátra?
- történelem
- ókori egyiptom