A modellek élete csupa csillogásnak tűnik a külső szemlélők számára, de az az igazság, hogy a manökeneknek egyáltalán nincs könnyű dolga. Reflektorfényben élik az életüket, és szigorúan edzenek, diétáznak, hogy megtartsák alakjukat, na és persze minden bemutatón a toppon kell lenniük.
Az is igaz viszont, hogy azt, aki bekerül a legjobbak közé, rendesen megfizetik, mert a divatszakmában hatalmas összegeket lehet keresni.
A világ legjobban kereső modelljei
A világ legnagyobb bevételével rendelkező modellek közt akad például, aki 40 millió dolláros összeget visz haza évente, de a top 10-es lista többi szereplője is elképesztő pénzeket keres. Képeken mutatjuk a leggazdagabb szupermodelleket.

A tizedik helyen a kínai modell, Liu Wen áll két másik modellel holtversenyben, 19 millió dolláros, azaz 7,39 milliárd forintos éves bevételével. Ő volt az első ázsiai modell, aki óriási sikert aratott a divatiparban.
Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary

Joan Smalls volt az első latin modell, aki az Estée Lauder kozmetikumokat képviselte, 2013 óta pedig rendszeres szereplője a legjobban kereső modellek listájának.
Fotó: Paul Morigi / Getty Images Hungary

Bella Hadid mindössze 25 éves, de már előkelő helyet foglal el a listán 19 millió dolláros bevételével. 27-szer szerepelt eddig a Vogue magazinok címlapjain, és a Models.com 2016-ban az év modelljének választotta.
Fotó: Lionel Hahn / Getty Images Hungary

Bella Hadidot nővére, a 27 éves Gigi Hadid követi. Kétéves korában kezdett modellkedni, ma pedig a kifutók igazi sztárja, illetve négy év alatt 35-ször jelent meg nemzetközi Vogue magazinok címlapján. 20 millió dollárra, azaz 7,79 milliárd forintra becsülik az éves bevételét.
Fotó: Getty Images Hungary

A hatodik helyezett a Victoria’s Secret egyik első angyala, a 41 éves brazil szupermodell, Adriana Lima, aki 30 milliós - körülbelül 11,7 milliárd forintos - bevételével került fel a listára. Jelenleg harmadik gyermekével várandós.
Fotó: JC Olivera / Getty Images Hungary

Cara Delevigne nemcsak modellként, hanem ma már színésznőként is bizonyítja tehetségét. Sokoldalúsága persze az anyagiak terén is megmutatkozik: 31 millió dollár, azaz körülbelül 12,1 milliárd forint az éves bevétele.
Fotó: Getty Images Hungary

A negyedik helyezett nem más, mint a Victoria’s Secret korábbi angyala és Jason Statham szerelme, Rosie Huntington-Whiteley, akinek éves bevétele 32 millió dollár, vagyis 12,4 milliárd forint körül mozog.
Fotó: Getty Images Hungary

Bár Gisele Bündchen már visszavonult a kifutók világából, még mindig harmadik a legjobban kereső modellek listáján. Keresete a tavalyi évben 33 millió dollár, tehát körülbelül 12,8 milliárd forint volt.
Fotó: George Pimentel / Getty Images Hungary

John Legend felesége, Chrissy Teigen éves vagyona 39 millió dollár, azaz 15,2 milliárd forint. A sztár modellkedik, emellett szakácskönyvet is kiadott, és 38,8 milliós követőtábora miatt a közösségi oldalaival is sok pénzt keres.

Az első helyezett már 2018 óta a 26 éves Kendall Jenner, akinek éves bevétele körülbelül 40 millió dollár, azaz 15,6 milliárd forint. Kim Kardashian féltestvére a divatbemutatók kifutóinak állandó vendége, rendszeresen szerepel magazinokban, és a családi valóságshow-ból is bőven adódik keresete.
Fotó: Karwai Tang / Getty Images Hungary