
Ők a világ legszebb női a kutatás szerint: mutatjuk a top 10-es listát
A plasztikai sebész az aranymetszés szabályai alapján vizsgálta a sztárokat. Kiderült, kik rendelkeznek a legideálisabb, legszebb arccal a tudomány szerint.


A szépség egy igen tág, széleskörű és mindenki számára egy kicsit mást jelentő fogalom. Minden korban, minden országban más az ideál, az embereknek pedig személyenként is eltér a véleménye arról, hogy mit és kit tartanak igazán gyönyörűnek.
A kutatók és a szakértők azonban már régóta igyekeznek meghatározni azt, hogy pontosan milyen arc, milyen vonások és milyen külső számít alapvetően, sokak szerint szépnek. Most éppen az aranymetszés szabályai alapján végeztek egy érdekes vizsgálatot.
Ők a világ legszebb női a kutatás szerint
Az aranymetszés egy olyan arányosság, ami a természetben és művészetben is gyakran megjelenik, egyensúlyt teremtve a szimmetria és az aszimmetria között. A Leonardo da Vinci által használt matematikai képlet a természetben is felfedezhető, tehát az emberi külsőre is igaz: a tudomány szerint annál szebbnek látunk valakit, minél szimmetrikusabbak a vonásai.
Dr. Julian De Silva plasztikai sebész most egy, az aranymetszés szabályait alkalmazó számítógépes program segítségével próbálta megállapítani, hogy kik a világ legszebb női, majd az interneten publikálta az eredményeket. Mutatjuk a top 10-es listát, de azt azért fontos leszögezni: mindez csupán érdekesség, és egyáltalán nem azt jelenti, hogy csakis a tökéletes arc számít igazán szépnek.
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
Képek: Getty Images Hungary.
- világ legszebb női
- kutatások
- aranymetszés
- szimmetrikus arc
- szép arc
- bella hadid
- beyoncé
- amber heard
- ariana grande
- taylor swift
- kate moss
- scarlett johansson
- natalie portman
- katy perry
- cara delevingne
- Szépség és divat
OLVASD EL EZT IS!

- fitnesz
- szépségideál