Ma már taszító, mitől volt igazán szexi egy középkori nő: kitépték, és maró anyaggal kenték hajukat az asszonyok

Ma mindenki dús, fényes és minél tömörebb hajkoronára vágyik, és ennek érdekében rengetegen alkalmaznak direkt erre a célra kifejlesztett samponokat, szérumokat vagy vitaminokat. A vékony szálú tincseket pedig a legtöbben igyekeznek frizurákkal nagyobb tömegűnek és többnek mutatni.

A középkorban azonban pont az ellenkezőjét tették a nők: ma már taszítónak találnánk, de akkoriban veszélyes módszereket vetettek be azért, hogy minél kevesebb hajuk legyen a homlokuknál, ezáltal pedig minél magasabb legyen a hajvonaluk.

Amikor a magas homlok volt igazán gyönyörű

A 12. századtól kezdve egy mai szemmel igen furcsa szépségideál hódított, mely főképp a reneszánsz korban teljesedett ki igazán. Ekkor a női haj látványát erkölcstelennek tartották, leginkább csak a prostituáltak hordták lógva a frizurájukat, ezért a többi hölgy kontyok, fonatok vagy éppen főkötő segítségével takarta el tincseit.

Az asszonyokat annál szebbnek, előkelőbbnek találták, minél kevesebb szőr csúfította el az arcukat, és minél magasabb volt a homlokuk. Úgy tartották, akkor a leggyönyörűbbek, ha az arcuk egy újszülött babáéhoz hasonló, így ugyanis ártatlan és nemes benyomást keltenek. Ezért sokan borotválták a szemöldöküket, a hajvonalukat pedig a lehető legfeljebb szerették volna tolni, és mindent bevetettek, hogy ezt elérjék. Voltak, akik egyesével, szálanként szedték ki a hajukat, de sokan emellett bizarr kencéket is bevetettek, hogy elérjék a vágyott külsőt.

A legtöbben ecetes pakolást kentek a homlokukra, melyhez gyakran macskaürüléket és lime-ot adtak. Ez az egyveleg azonban nemcsak a hajat, hanem sokszor a bőrt is annyira irritálta, hogy hámlásnak indította a felső rétegét, vagy viszketést, sebesedést okozott. Emellett pedig a még erősebb, maró anyagok használata sem volt ritka. 

A furcsa ideál eredete

A szokatlan, ma már kifejezetten csúnyának tartott ideál egyre szélesebb körű elterjedésében nemcsak a haj látványának erkölcstelensége, bűnössége játszott közre. Bár legfőképpen emiatt jött létre, a szakértők úgy vélik, a divat népszerűvé válásában később nagy szerepe volt I. Erzsébetnek is. A királynő ugyanis a káros arcfehérítő keverékek túlzott használata miatt ólommérgezést kapott, ennek egyik mellékhatásaképp pedig rengeteg haja kihullott, homlokrésze szinte kopasszá vált. Az uralkodó külseje erőteljesen formálta a kor szépségről alkotott fogalmát.

A hajszín terén egyébként a legvonzóbb ekkor a szőke és az eperszőke voltak. Mivel kevés asszony rendelkezett hasonló árnyalatú tincsekkel, a vágyott színt világosítással és festéssel érték el. Ehhez általában lúgos, kénes, kurkumás, juh vizeletével dúsított keveréket alkalmaztak, mely szintén maró hatással bírt, és mérgező volt.

Japánban a fekete fog számított igazán szépnek

Bár manapság az emberek azon igyekeznek, hogy minél fehérebb legyen a fogsoruk, nem mindig volt ez így. Évszázadokkal ezelőtt Délkelet-Ázsiában, a Csendes-óceán szigetei környékén és legfőképpen Japánban nem a ragyogó, hófehér mosoly számított igazán szépnek. A 18-19. században a férjezett nők, a 18. életévüket betöltött férjezetlen japán hölgyek, a gésák és a prostituáltak fogai voltak leginkább feketére festve. De hogy is néztek ki így a nők? Miből volt a festék, és hogyan hatott a fogakra? Mára mi történt a hagyománnyal? A képek alatt ezekre is megtudhatod a választ.

Képek: Getty Images Hungary.

• középkori szépségideál
• magas homlok
• haj
• veszélyes szépségtrükk
• haj kitépése
• angol
• reneszánsz
• szépségideál
• Szépség és divat