Ma már furcsálljuk, régen normális volt: ilyen szépségápolási módszereket használtak őseink
A szépségápolás a régi időkben is kardinális szerepet kapott. Az ókori egyiptomiak, rómaiak és görögök is kipróbáltak szinte minden módszert.
![Régi szépségápolás furcsa módszerei](https://kep.index.hu/1/0/2848/28481/284818/28481897_7a897cf64a048dda0686ead93085975b_wm.jpg)
Régóta foglalkoztatja az emberiséget, főleg a nőket, hogyan tarthatnák bőrüket fiatalon, hogyan szőkíthetnének a hajukon vagy éppen sminkelhetnék magukat.
És nem kell egészen az ókorba visszautaznunk, még a 20. században is egészen hajmeresztő módszereket próbáltak ki a cél érdekében.
Furcsa bőrápolási szokások, halálos sminkek
Krokodilürülék
Az ókori görögök és rómaiak hittek a krokodiltrágya áldásos hatásaiban. Az ürüléket iszappal keverték, és abban fürdőztek, hogy selymes legyen a bőrük - jelent meg a Businessinsider oldalán. Ma már szerencsére csak az iszapfürdő maradt fenn ebből a bizarr szokásból. Bár azt hozzá kell tenni, hogy a fülemüle székletét jelenleg is használják, Japánban Gésa Maszknak hívják, és New Yorkban ki lehet próbálni 180 dollárért.
![Az ókori Római birodalomban teljesen elfogadott volt a krokodilbélsár-fürdő.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2848/28481/284818/28481871_334a4cd7513a29f2a6bbbd37fbcdc67c_wm.jpg)
Ólomsminkek
Szinte az egyik legmérgezőbb választás sminkalapanyagnak, de előszeretettel alkalmazták őseink az ólmot ecettel keverve, ráadásul zavarba ejtően hosszú ideig. Ezzel fehéríteni tudták a bőrüket, ugyanakkor könnyen kihullhatott a hajuk, és tönkretehette a belső szerveiket. Erre jó példa I. Erzsébet királynő, aki nagyon hiú volt, de az állandóan viselt ólmos festék teljesen tönkretette a testét, élete végén igazi roncs volt. Az ókori egyiptomiak fekete ólmot kentek a szemükre szemfesték gyanánt. Az első nem mérgező szemfestéket a Rimmel készítette el 1920-ban.
Brómot a rúzsba
Az ókori egyiptomi hölgyek rajongtak a piros ajkakért, hogy ezt el tudják érni, tengeri moszatot, jódot és egy igen mérgező anyagot, brómot használtak. Mivel elég brutális mellékhatásai voltak a rúzsnak, az ólmos festékhez hasonlóan, később már méhméreg és hangyák segítségével pirosították ajkaikat.
Arzénos arcápoló
Az 1600-as években a nők olyan arcpúdert használtak, amit arzén felhasználásával állítottak elő. Régen is ismert volt erős mérgező hatásáról, de ma már rákkeltő hatását is bizonyították.
Radioaktív kozmetikum
Az 1920-as években a rádiumot igazi csodaszernek tartották, és a szépségipar sem akart ebből kimaradni, radioaktív kozmetikumot kezdtek el forgalmazni. Elméletileg a vérkeringést volt hivatott növelni, a zsírt csökkenteni és a pórusokat összehúzni, szinte bármire ajánlották jó szívvel.
Hajmeresztő hajápolás
Galambfekália mint hajszőkítő
Az ókori rómaiak kedvelték a szőke hajat, a gazdagabbak gyakran még külön aranyporral is díszítették. Emellett nem riadtak vissza a galambürülék használatától sem, amit szintén erre alkalmaztak. A fekete hajat pedig piócák és ecet keverékének segítségével tudták elérni, amit két hónapnyi rohasztás után használhattak. Bár lehet, hogy ez még mindig gusztusosabb, mint a középkori módszer, amikor lóvizelettel világosították a hajukat a hölgyek.
Kénsavas szőkítés
Ezután, ha lehet, még durvább idő köszöntött a szőke haj után vágyókra, mivel egy, az 1609-es években megjelent könyv szerint a reneszánsz időszaka alatt vitriololajat használtak e célból. A használati útmutató szerint a bőrt óvni kellett ettől az anyagtól. Nem csoda, hiszen valójában a vitriololaj maga a kénsav.
Disznózsír a hajra
Hajzselé és spray helyett az 1900-as években zsírt kentek a parókájukra az úri népek. A zsír vonzotta a patkányokat, ezért éjszakára gyakran ketrecet helyeztek el a paróka köré, hogy ne költözzenek bele a koszos rágcsálók.
Imádták az emberek a radioaktív potencianövelőt: 10 brutális szer a történelemből
A rádium lassan, a csontokban halmozódott fel, a termékek így egyre több esetben vezettek fokozatos csontelhaláshoz, majd lassú és fájdalmas halálhoz. Amikor az első fájdalmas tüneteket észlelték, legtöbbször már visszafordíthatatlan volt a folyamat. Emberi életek tömkelegét egyszerűen az mentette meg, hogy a piacon a sok olcsó hamisítványból kispórolták a valódi rádiumot.
Imádták az emberek a radioaktív potencianövelőt: 10 brutális szer a történelemből
Nézegess képeket!
Elolvasom- smink
- ókori hely
- róma
- görögország
- középkor
- ókori görög
- ókori róma
- ókori egyiptom
- undorító
- furcsa
- veszélyes anyagok
- Szépség és divat