Csúfolták és megalázták, mert sötét a bőre: a 13 éves lány ma százezreknek ad önbizalmat

A gyönyörű, fiatal lányt sokat bántották külseje miatt. Ma elképesztően sikeres, és másoknak ad erőt, önbizalmat fotóival, valamint saját tervezésű ruháival.

kheris rogers cover
Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Kheris Rogersnek egészen kicsi kora óta gonosz megjegyzésekkel kellett szembenéznie. Már az első osztályban bántották társai, mert szokatlanul sötétnek találták a bőrét, a kislány pedig teljesen magába roskadt.

Addig eszébe sem jutott, hogy bármi furcsaság lenne a külsején - hiszen nem is volt -, ám ezután sokat gondolkozott azon, miért nem lehet világosabb a bőre. Sőt az is előfordult, hogy nem akart kiszállni a kádból, hátha a hosszas fürdéssel halványabbá válik a tónusa.

Mindenkit inspirál a sokat bántott fiatal lány

Az általános iskolában végig csúfolták és kiközösítették, nem voltak barátai. Szerencsére édesanyja mindig támogatta, biztatta, és segített lányának abban, hogy visszanyerje önbizalmát. Tudatosította Kherisben, hogy gyönyörű, okos, és igyekezett elérni, hogy ne foglalkozzon mások véleményével. Nagymamája és nővére is mindvégig biztatta, és az ő hatásukra döntötte el, hogy valami igazán különlegesbe kezd: ma, 13 évesen saját divatmárkája van, és nem csupán tervezőként, de modellként is ismeri a világ. Ruháival, történetével százezreknek ad önbizalmat.

Képek: Instagram/kherispoppin.

Ezt is szeretjük