Halálosan hülyén néz ki, mégis ez a legmenőbb póz most az Instán: jazzlábbal szelfizik az összes modell
Az Instagramon hatalmas népszerűségnek örvend az új póz, a jazzláb: divatos, de nagyon furcsán fest.
Az Instagramon mindig hódít valami új őrület. De nemcsak különböző kihívásokkal, hanem sokaknál felbukkanó pózokkal is rendszeresen találkozhat az, aki sokat görgeti a közösségi oldalt.
Állandóan van valami menő beállás, amit sorra koppintanak a nők a sztároktól, modellektől vagy bloggerektől. Most is felütötte a fejét egy új ötlet, ami bár nagyon trendinek számít, valójában halálosan hülyén néz ki.
Menőnek tartott beállások az Instán
Volt például, amikor mindenki a „bébizsiráfpózt” vetette be fotóin. Ez annyit takart, hogy a hölgyek az egyik lábukat nyújtva vagy kissé behajlított térddel a másik elé helyezték, miközben a csípőjüket oldalra billentették. Tavaly pedig a flamingópóz hódított, amelynek az volt a lényege, hogy a modellek a kezükkel oldalra nyúlva egy korláton támaszkodtak, egyik lábfejüket pedig a másik vádlijuk mellé húzták úgy, hogy térdük kissé hozzáérjen a másik combjukhoz.
Az új őrület: jazzlábak
Úgy tűnik azonban, hogy mindez már a múlté, most ugyanis nincs menőbb a jazzlábnál. Szintén a modellek indították el az új trendet, ami bár divatos és előnyös akar lenni, valójában inkább vicces és furcsa. A beállás során kissé oldalra fordulva, felsőtestükkel hátradőlve, egyik lábat előrehelyezve, berogyasztott térdekkel pózolnak a tükör előtt.
A póz valószínűleg Rosie Huntington-Whiteley szupermodelltől származik, nevét pedig a jazztánc mozdulatairól kapta. A célja eredetileg, hogy kiemelje, nyújtsa a lábakat, karcsúbbnak láttassa a derekat, és vagány hatást keltsen. Az igazság viszont az, hogy ebből szinte egyik sem teljesül. A beállás nagyon kényszeredett, erőltetett, egyáltalán nem mutatja hosszabbnak a lábakat, és semmi nőiesség nincs benne.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Persze ez senkit nem tartott vissza attól, hogy lekoppintsák a modell testtartását: azóta már rengetegen posztoltak hasonló képeket magukról. A szintén modell Alexa Chung is kipróbálta.
A híres bloggerek sorra mutatták meg magukat hasonló helyzetben. Voltak, akik otthonukban szelfiztek, mint például Camille Charriere influenszer, dizájner és divatszerkesztő.
De olyanok is akadtak, akik még az utcán is bevállalták a furcsa pózt.
Neked mi a véleményed a legújabb őrületről?
Ilyen egy nő teste az Instagramon, és ilyen a valóságban
A lány olyan felvételeket posztol, amiket sokan szinte azonnal kitörölnének ahelyett, hogy az egész internettel megosztják. Megmutatja, milyen az alakja a valóságban, akkor, ha nem a legelőnyösebb pózban láttatja magát, és azt is, hogy milyen lenne egy olyan felvételen, amilyet a legtöbben feltöltenek az Instára.
Alig egy perc telt el a képek között, mégis teljesen átalakult a nő teste: az Insta-átverés képeken
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Instagram/gigihadid, Instagram/kendalljenner, Instagram/rosiehw.