Így maradhatsz fiatal! A helyes arcápolás 30 éves kor felett

30 felett komolyan kell venni az arcápolást, a későbbiekben sokat jelenthet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Az arcápolást nem lehet elég korán kezdeni, és az ember 50 évesen fogja megköszönni magának, hogy odafigyelt a bőrére fiatalabb korában. Azonban addig sem mindegy, hogy milyen készítményekkel és hogyan ápolod a bőröd.

30 felett azonban már nem szabad elbliccelni a napi arcápolási rutint, sőt, ekkor már komolyabb programra van szüksége a bőrnek.

Arcápolás 30 felett

25 éves kor felett a bőr egyik tartóeleme, a kollagén egyre kisebb mennyiségben van jelen a bőrben, ugyanis a szervezet nem termeli újra, és a meglévő állományt éli fel, amíg lehetséges. Ez a fehérje felelős a kötőszövet rugalmasságáért, így a bőr feszességéért is. Emellett sajnos lassul az anyagcsere, és a bőr zsírtartalma is csökken. Mindennek következtében megjelenhetnek az első komoly ráncok, illetve a finomabbak elmélyülnek. Megfelelő arcápolással azonban konzerválható ez az állapot, sőt, javítani is lehet rajta.

Napi arcápolási rutin

A tisztítás, tonizálás, hidratálás kombó már kötelező, és egy reggel, illetve este sem érdemes kihagyni, mert rögtön látszódik a bőrön. A megfelelő termék megtalálása lehet, hogy időbe telik, de nem szabad félmegoldással beérni.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A címkét is alaposan tanulmányozd át, a kőolajszármazékok, parabének ártanak a bőrnek, és sajnos a legnépszerűbb termékekben is ott lehetnek. A hidratálás mellett a táplálás is fontos, éjszakára érdemes zsírosabb krémet választani. A nappali krém mindenképpen tartalmazzon fényvédőt. Hozzájuk csatlakozik a szemránckrém, ami azért fontos, mert molekulái kisebbek, és jobban felszívódnak a szemkörnyék finom pórusain keresztül.

Ránctalanító pontok az arcon: csak nyomnod kell a fiatalságért

Nézegess képeket!

Elolvasom

Elképzelhető, hogy nem elég a sima arckrém, és szérummal szeretnéd megerősíteni a bőröd. Hidratáló, kollagénes vagy vitaminos ápolás, attól függ, mire van szüksége a bőrnek. A szérumok koncentráltabban tartalmazzák a hatóanyagokat, és mélyebbre jutnak, mint a sima krémek, ugyanakkor nem védik a bőrt, önmagukban nem használhatók.

Még több ápolás

Kéthetente nem árt átradírozni a bőrt, hogy megszabaduljon az elhalt hámsejtektől, és ne vastagodjon meg, de a kémiai hámlasztást bízd kozmetikusra. Őt amúgy is érdemes két-három havonta meglátogatni, mert profi módszerekkel és gépekkel mélyen juttatja be a hatóanyagokat a bőrbe. A kozmetikai kezelések eredménye nemcsak azonnal látványos, de hosszú távon is nagyon jó a bőrnek, hiszen folyamatosan ellátják fontos tápanyagokkal.

Ami árt 30 felett

Valószínűleg te is tapasztalod, hogy ahogy múlnak az évek, egyre hosszabb időt vesz igénybe a regeneráció. Nos, ez a bőröddel is így van, egy idő után nem éri utol magát, és a sejtek nem tudnak megújulni, főleg, ha sok mindent szükséges kijavítani a dohányzás miatt például. 30 felett az életmód szerepe felerősödik, erre nem szabad legyinteni. Alkoholfogyasztás, dohányzás, kevés alvás, ezek sokszorosan megbosszulják magukat. Ha az egészséged nem is, talán a bőröd állapota miatt képes vagy változtatni a szokásaidon.

Arra is figyelned kell, hogy a szervezeted megkapja az összes tápanyagot, amire szüksége van. Nem biztos, hogy a táplálkozásból mindent fedezni tud, éppen ezért készítmények formájában pótolni kell a vitaminokat, az omega-3 zsírsavat, sőt, kollagénes készítmények is vannak, bár erről megoszlanak a vélemények, a magas antioxidáns-tartamú kapszulákat, mint például a szőlőmagőrlemény vagy a gránátalma-kivonat, érdemes minden nap fogyasztanod.

Ezt is szeretjük