A speciális bőrápolás 30 felett kezdődik

A 3 alappillér a szakértő szerint

Az öregedés lassítható, és csak egy kevés odafigyelést igényel a részedről. Nem érdemes elbliccelni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

30 éves korod körül, mint minden nő, biológiai fordulóponthoz érkezel. Szellemi képességed ekkor van a csúcson, szervezeted is legjobb formáját hozza, azonban innentől kezdve nagyon kell vigyáznod magadra, hogy ez az állapot megmaradjon. 30-on túl ugyanis évente 1%-kal gyengülnek a csontok, csökken szervezeted védekezőképessége, az alakod veszíthet szépségéből, bőrödön pedig megjelennek az első apró, de valódi ráncok.

A 30-as bőr már mást kíván, mint a hamvas huszonéves. Ez részben annak köszönhető, hogy az anyagcseréje már nem egészen úgy működik, mint korábban.

Bőröd nem jut elég tápanyaghoz, egyfajta állandó oxigénéhség jellemzi, emellett egyre csökken a bőr rugalmasságáért felelős kollagén-, illetve a faggyútermelés is. Mindezek következménye a szárazabb, egyenetlenebb, fakóbb arcbőr, és megjelenhetnek az első felszíni és mimikai ráncok is.

Mit tehetsz?

A helyzet persze korántsem olyan vérfagyasztó, kellő odafigyeléssel sikeresen veheted fel a küzdelmet a káros folyamatokkal.  Ideje különlegesebb, koncentrált hatóanyag-tartalmú termékeket választani, így hozzájuttatod azokhoz a tápanyagokhoz a bőrödet, melyeket önerőből már nem mindig képes felvenni.

A nappali, illetve az éjszakai krém most is elengedhetetlen, de használj mindkettőből vitaminokkal felturbózott változatot, éjszakára különösen. A legfontosabb az A-, az E- és a C-vitamin. Az A-vitamin - például retinol - szabályozza és serkenti a sejtmegújulást, így védi a bőr épségét, emellett segít megtartani fiatalos, friss és egészséges külsejét.

13 tipp, hogyan állítsd meg a bőröregedést

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az E-vitamin - például búzaolaj - öregedésgátló hatású, javítja a bőr anyagcseréjét és halványítja az egyenetlenségeket. A C-vitaminnak pedig a kollagén felépítésében van fontos szerepe. Minden vitamin antioxidáns hatású is. A vitaminok mellett rendkívül jótékony hatású lehet a gingko biloba-kivonat, mely megkönnyíti a bőr tápanyag- és oxigénfelvételét, így megelőzi fáradttá válását, rugalmassá varázsolja azt. A krémek alá használt szérumokkal látványos eredményt érhetsz el, ezeket használhatod időszakosan, de a napi rutin részévé is teheted.

Hozd rendbe a bőröd!
A tavasz mindig a megújulás ígéretét hozza, de ne csak a fogyókúrára gondolj, hanem az arcbőrödre is. Ingyenes bőrmegújító programunk segít, hogy két hét alatt a bőröd ragyogó és ránctalan legyen.

Az arckrémek mellett hetente legalább egyszer használj vitaminos tápláló pakolást, illetve maszkot. Ha a bőröd száraz vagy vízhiányos, akkor egy hidratáló pakolás is jól jöhet. Emellett ideje megbarátkoznod a szemránckrém gondolatával is, ugyanis a harmincas éveidben használata már elengedhetetlen. A szemkörnyéken kívül a bőr öregedésének első jelei a nyak és a dekoltázs tájékán, illetve a kezeden jelentkeznek. Ne felejtsd el, hogy arcodhoz hasonlóan ezeket a területeket is gondosan ápolni kell, és a napvédelmükről is gondoskodni kell! Itt is fontos a hidratálás, illetve a vitaminokat tartalmazó speciális készítmények használata.

Kozmetikust rendszeresen!
Bármennyire is jó termékek forognak a piacon, nem vetekedhetnek a rendszeres kozmetikai kezelésekkel. 30 felett érdemes félévente beiktatni egy-egy öregedésgátló kúrát, hosszú távon megéri a befektetett pénzt.

Belülről is!

Aki túl van a 30-on, nehezebben piheni ki magát, így könnyebben leteríti a stressz, ami a bőrre is hatással van. Ilyenkor nem árt elgondolkodni egy gyökeres életmód-változtatáson. Fogyassz kevesebb állati zsiradékot, minél több zöldséget és gyümölcsöt.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Bőröd érdekében igyál rengeteg folyadékot, hiszen a leghatásosabb a belső hidratálás, és fogyassz vitaminokban, cinkben, omega-3 zsírsavakban gazdag ételeket, például tengeri halakat. A legjobb orvosság persze még mindig a sport - a bőr szinte fellélegzik tőle -, a legádázabb ellenség pedig a káros UV-sugárzás.

A legfontosabb, hogy bőrödet ne csak kívülről, hanem döntő részben belülről tápláld, hisz a vitaminos pakolás csak egy lépés előre, míg a helytelen táplálkozás, az egészségtelen életmód akár kettő, de inkább három hátra.

Ezt is szeretjük