A 2020-as év még a divatvilág számára sem volt könnyű, hiszen rengeteg nagy bemutató és rendezvény elmaradt, vagy az online térbe költözött, az emberek vásárlási szokásai pedig jócskán átalakultak. Ennek ellenére szerencsére új trendekből idén sincs hiány, a sikkes darabokat pedig remélhetőleg hamarosan már minél többet viselhetjük az utcán is.
A koronavírus és a pandémia hatása a ruhákon is megmutatkozik. Most ugyanis leginkább a kényelmesebb, praktikusabb fazonok kerülnek előtérbe, aminek valószínűleg sokan örülnek majd.
Ezek 2021 legnagyobb trendjei
A minták közt vannak olyan nagy visszatérők, amelyek szinte mindig hódítanak a tavaszi szezonban, a fazonokban pedig a ’80-as, ’90-es évek köszönnek vissza leginkább. Élénk, nőies színek és szuper kiegészítők is felbukkannak ebben az évben, így bőven lesz miből válogatni, ha kicsit megújítanád a ruhatáradat, vagy feldobnád a tavalyi szettjeidet. Képeken mutatjuk 2021 legmenőbb trendjeit.

Bár Az ördög Pradát visel Miranda Priestlyje biztosan nem díjazná, idén tavasszal ismét hódít a romantikus, bájos virágminta. Főleg lágy esésű midi- és maxiruhákon, elegáns ingeken lesz nagyon sikkes.
Fotó: Kirstin Sinclair / Getty Images Hungary

A blézerek terén most a túlméretezett, válltöméssel vagy kissé hegyesebb vállal rendelkező darabok lesznek a legtrendibbek.
Fotó: Getty Images Hungary

A skinny nadrágok mellett megjelennek a bő vagy lefelé egyre szélesedő szárú darabok, és a culotte fazon sem veszít népszerűségéből.
Fotó: Getty Images Hungary

A puffos és fodros ujjú darabok nemcsak sikkesek, hanem nagyon nőiesek is. Idén akkor a legdivatosabbak, ha az ujjrész kissé áttetsző anyagból készül.
Fotó: Edward Berthelot / Getty Images Hungary

A dögös, feltűnő bőr és műbőr darabok már tavaly is hódítottak, idén pedig még menőbbek lesznek. Az ilyen egészruhákkal, overallokkal vagy blézerekkel nem lőhetsz mellé.
Fotó: Getty Images Hungary

Idén minden ruhadarabból divatos lesz a kényelmes, puha kötött változat. Legyen szó szoknyáról, felsőről vagy pulóverről, bármelyik szuper választás ebben az anyagban.
Fotó: Getty Images Hungary

Az öves, zsebekkel ellátott, kényelmes és praktikus cargo nadrágok továbbra sem mennek ki a divatból. Vagány megjelenést kölcsönöznek viselőjüknek, és magas sarkúval vagy sportcipővel egyaránt jól mutatnak.
Fotó: Getty Images Hungary

Az árnyalatok terén az élénk pink lesz a legnagyobb kedvenc, de hódít majd a piros, a teveszín és a barnás, sárgás földszínek is.
Fotó: Getty Images Hungary

A kalapok és a sapkák mellett a kendő is nagyon trendi lesz. Rengetegféleképp megköthető, nőies, és könnyen feldobja a legegyszerűbb szetteket is. Arról nem beszélve, hogy jól palástolható vele a lenövés is.
Fotó: Getty Images Hungary

Az elegáns kistáskák mellett a bohémabb, rojtos darabok is megjelennek a kínálatban. A fesztiválhangulatot idéző retikülök minden összeállítást vagányabbá, lazábbá tesznek.
Fotó: Streetstyleshooters / Getty Images Hungary
Képek: Getty Images Hungary.