Így viseld a tavasz trendszíneit!

Vesd le a feketét, és bújj színpompás kelmékbe. Idén tavasszal megteheted, hiszen a szivárvány összes színe megtalálható a trendek között!

Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

A tél szürkesége lassan a múlté, és talán hamarosan az időjárás is felismeri, hogy nem november van. A fák nemsokára zöldülni kezdenek, és a virágok is színpompássá teszik a tájat.

A téli egyenfekete után, melyet ugyan megtört egy-egy kocka vagy lila folt, a tavasz a divatban is a szivárvány ideje.

Régen nem volt ennyire színes a trend. Ha nem is vehetsz fel bármit, választék bőven van, így az is megtalálja a kedvére valót, aki imád paradicsommadárként pompázni, de az is, aki inkább a visszafogottság mellett szavaz.

A két uralkodó

Az idei trend két vezető színe a pink és a királykék. Tavasszal és nyáron talán szívesebben részesíted előnyben az élénkebb rózsaszínt, de a kék e fenséges árnyalata is jól kihasználható.

A pink vidámmá és nőiessé tesz. Inkább vékonyabb testrészeidet erősítsd vele, mert nagyon feltűnő. Egy szexi pólóban vagy blúzban igazán feltűnő lehetsz benne. Éppen e tulajdonsága miatt nem ajánljuk nadrágként, főleg, ha nagyobb a popsid, vagy a combod vastag.

Ceruzalábú, bevállalós csajok viszont nyugodtan hordják. Ha túl élénknek vagy erősnek érzed a pinket, akkor sem kell lemondanod róla. Használd kiegészítőként: az öv még mindig trend, de vastag karkötőként is viselheted.

A csodálatos királykék sokak kedvence lehet, hiszen világos bőrhöz éppolyan jól áll, mint a napcsókoltához, illetve elegáns eseményre éppúgy választhatsz ruhát ebből a színből, mint napközbeni rohangáláshoz. A fényes szatén-, illetve selyemhatású anyagok nagyon jól mennek hozzá.
Bátran viseld mindenhova.

Színkavalkád

Durva színek

Úgy tűnik, ebben az évszakban leomlott minden tabu, már ami a színek kombinálását illeti. Pirosat a naranccsal, narancsot a pinkkel, illetve az utóbbit türkizzel. A napsárgát a királykékkel vagy lilával. Bármit szabad, csak meg kell találni okosan az egyensúlyt, hogy ne égesse ki senki szemét a szetted. Egyszerre csak két erős színt használj, és a kiegészítők, valamint a cipő és a táska legyen semleges színű.

Visszafogottabb lányok a merészebb kombinálást megoldhatják kiegészítőkkel, de a merészebbek viselhetnek piros nadrágot pink felsővel.
Ha az egyik testrészedet szeretnéd háttérbe szorítani, akkor ott a sötét szín domináljon: például, ha a királykék-sárga kombinációt vesszük, és a popsidat szeretnéd kicsinyíteni, akkor kapj fel egy kék ceruzaszoknyát egy gyönyörű sárga blúzzal.

Púderes romantika

A púderszínek téli trendje megmarad. A finom, visszafogott pasztellrózsaszín egyáltalán nem unalmas, sőt, kifejezetten szexi, nem véletlenül nevezik az angol és francia szaklapok új meztelenségnek.
A szinte bőrrel megegyező szín ugyanis olyan hatást kelt, mintha nem is lenne rajtad semmi. Ehhez a színhez romantikus ruhák illenek leginkább, de egy szexi overálban is garantáltan akadnak majd hódolóid.

Arany gatyók és púder ruha

Metál lady

A fémes színek a kiegészítőkről átkúsztak az egész ruházatra. A meleg színek dominálnak, az arany és a bronz, az ezüst kicsit háttérbe szorul.
A metálszínek nagyon könnyen vásárivá tehetik a megjelenést, főleg, ha nem matt, hanem fényes anyagból készült a ruhadarab.
A selymen azonban szépen érvényesülhet, például a most divatos háremnadrághoz nagyon is illik egy visszafogottan bronz szín.
Ha metálszínt viselsz, akkor a ruha szabása legyen laza és leomló. Semmi nem kövérít jobban ugyanis egy feszes aranynacinál.

Ezt is szeretjük