Zöldfűszeres, sajtos csirkemell: 10 perc munka sincs vele, a többi már a sütő dolga
A zöldfűszeres, sajtos csirkemell valódi turbó ebéd vagy vacsora: csak befűszerezed, egy kicsit hagyod pihenni, és már mehet is a sütőbe.
A natúr csirkemellszeleteket mindenki szívesen fogyasztja, aki odafigyel a táplálkozásra, közben pedig a finom ízekért is odavan. Kevés zsiradékkal készülnek, így nem terhelik meg a gyomrot, és saláta kísérőjeként is tökéletesen megállják a helyüket. A hússzeleteket a tetejükön nyúlós, piros sajt dobja fel.
Zöldfűszeres, sajtos csirkemell
Hozzávalók
- 80 dkg filézett csirkemell
- 10 dkg reszelt sajt
- 2 evőkanál olívaolaj
- 1 teáskanál szárított majoránna
- 1 teáskanál szárított oregánó
- 1 teáskanál szárított bazsalikom
- só
- bors
Elkészítés:
A csirkemellből vágj közepesen vastag szeleteket, és dörzsöld be sóval, borssal. Egy kisebb tálban keverd össze az olívaolajat a majoránnával, az oregánóval és a bazsalikommal, majd forgasd meg benne a csirkemelldarabokat.
A sütőt kapcsold be 180 fokra. Amíg bemelegszik, a húsokat letakarva pihentesd a hűtőben, közben reszeld le a sajtot. Ha a sütő már forró, vedd ki a húsokat a hűtőből, fektesd a szeleteket egymás mellé egy tűzálló tálba, szórd meg a tetejüket reszelt sajttal, és alufóliával letakarva told az egészet a sütőbe. Süsd 30-40 percig, az utolsó 10 percben az alufóliát vedd le a tetejéről, hogy a sajt megpiruljon.
A Cézár-saláta is egészséges és kiadós fogás, amiből szintén nem hiányozhat a csirke. A téli változatot is kóstold meg!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció