A legszaftosabb pulled pork receptje: a jó pác és a sütési idő a siker titka
A pulled pork, vagyis a húzott sertés itthon is egyre népszerűbb sült krumplival vagy zsemlébe töltve. Ha van időd, otthon is elkészítheted, meglátod, megéri.

A pulled pork titka a megfelelő fűszerezés és a hosszú sütési idő. Használj hozzá füstös fűszereket, barna cukrot, amely segíti, hogy kéreg alakuljon ki rajta, a szaft alapja pedig jó minőségű barna sör legyen. A hosszú sütési idő ne rémisszen meg, közben nyugodtan mást is csinálhatsz.
Pulled pork
Hozzávalók 5 személyre
- 1.5 kg csontos sertéslapocka
- 3.5 dl barna sör
- 3 gerezd fokhagyma
- 1.5 dl alaplé
- 1 evőkanál barna cukor
- 1 evőkanál só
- 1 evőkanál sertészsír
- 1 kávéskanál cayenne-bors
- 0.5 kávéskanál bors
- 0.5 kávéskanál füstölt paprika
- 0.5 kis hagyma
Elkészítés:
A húsba éles késsel vájj három olyan mély lyukat, hogy teljesen bele tudj nyomni egy-egy fokhagymagerezdet. Ezután dörzsöld be sóval. A hagymát reszeld le, keverd össze a cukorral, a Cayenne-borssal, a feketeborssal és a füstölt paprikával, és egyenletesen oszd el a hús felszínén. Vegyél elő egy nagy serpenyőt, amit később a sütőbe is be fogsz tudni tenni, és a tűzhelyen olvaszd fel benne a zsírt. Tedd bele a húst, nagy lángon oldalanként három-három perc alatt piríts rá kérget, majd öntsd fel a sörrel és az alaplével, és forrald fel. Ha felforrt, fedd le, és told 150 fokra előmelegített sütőbe. Nagyjából 30-45 percenként fordítsd meg a lapockát, és locsolgasd meg a szaftjával. Összesen három-öt órán át kell sütni attól függően, milyen idős a hús. Akkor jó, amikor már teljesen készül szétesni. Ekkor vedd ki a sütőből, és kézzel tépd szét. Kínáld szendvicsbe, vagy sült krumplival.
A pulled porkhoz nagyon jól megy a coleslaw, vagyis az amerikai káposztasaláta.
- cayenne bors
- húsételek
- barna sör
- barna cukor
- sertéslapocka
- pulled pork
- füstölt paprika
- sertészsír
- Recept

Ajándékozz szakácskönyvet karácsonyra!
Egy könyvvel nem csak tárgyat ajándékozol, hanem élményt is.
Mentes Anyu szakácskönyveiből készített ételek lehetőséget adnak új ízek felfedezésére és kipróbálására. Különleges étrendet követőknek, vagy kísérletezni vágyóknak a Mentes Anyu könyvcsomag tökéletes meglepetés lehet.
Ha idén valami igazán hasznosat ajándékoznál az egészség jegyében, kattints ide. MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Promóció
Még több recept