Currys szószban sült csirkecombok: isteni fogás a sütőből
A csirkecomb egyik legnagyszerűbb felhasználási módja, ha currys szószban sütöd puhára.
A curry egy indiai eredetű fűszerkeverék, illetve így hívják az ebből készült, számtalan módon elkészíthető egytálételt is, amely brit közvetítéssel érkezett Európába, és formálódott az itteni ízléshez. Amellett, hogy rendkívül finom, azok is bátran ehetnek belőle, akiknek kerülniük kell a tejtermékeket, a curry alapját ugyanis a kókusztej adja.
Currys csirkecomb
Hozzávalók
- 4 csirke alsócomb
- 4 dl kókusztej
- 2 evőkanál currypor
- 1 evőkanál frissen reszelt gyömbér
- 1 teáskanál őrölt chili
- 1 teáskanál pirospaprika
- 1 teáskanál őrölt kömény
- 1 teáskanál kurkuma
- 1 teáskanál citromlé
- só
- bors
Elkészítés:
A csirkecombokat sózd, borsozd, szórd meg kevés pirospaprikával, és fektesd egymás mellé egy tepsibe. A kókusztejet keverd össze a citromlével, a curryporral, a gyömbérrel, a chilivel, az őrölt köménnyel és a kurkumával, majd öntsd a csirkére. Alufóliával lefedve pihentesd a hűtőben legalább egy órát, hogy az ízek átjárják a húst.
A sütőt közben kapcsold be 180 fokra. A combokat a pácolás után vedd ki a hűtőből, és alufóliával letakarva süsd egy órát, majd vedd le a tetejéről a fóliát, és negyedóra alatt pirítsd meg őket.
Ehhez a szaftos fogáshoz a főtt rizs megy a legjobban, a tökéletes végeredményhez a víz és a rizs aránya, valamint a főzés ideje is fontos.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció