
Isteni vajhal párolt zöldségekkel

Isteni vajhal párolt zöldségekkel
Hozzávalók 2 személyre
- 2 szelet vajhal
- 2 zsenge cukkini
- 2 db sárgarépa
- 2 db paszternák (el is hagyható)
- 2 db lilahagyma
- 5 nagyobb gomba
- só
- színes bors
- kakukkfű
- citromlé
- 1 dl fehérbor
- olívaolaj
Elkészítés:
A halszeleteket besózzuk, megszórjuk színes borssal és citromlével, megcsepegtetjük, majd kicsit állni hagyjuk.
A zöldségeket ízlés szerinti méretben zsülienre vágjuk.
Egy serpenyőbe kevés olajat öntünk, majd elkezdjük párolni a lilahagymát.
Pár perc után hozzáadjuk a paszternákot és a sárgarépát, majd jól összekeverjük és pároljuk tovább.
Közben ízlés szerint fűszerezzük, és hozzáöntjük a bort.
Amikor már kicsit összesetek a zöldségek, hozzáadjuk a gombát, majd pár perc után a cukkinit is.
Addig pároljuk, hogy a zöldségek még roppanósak maradjanak. Félretesszük és elősütjük a halszeleteket is.
Egy másik serpenyőbe pici olajat öntünk, majd belehelyezzük a halszeleteket.
2-3 percig sütjük, majd átfordítjuk és a másik oldalát is, szintén 2-3 percig sütjük.
Ezután levesszük a tűzről és a párolt zöldségekkel összeállítjuk a sütéshez.
Két nagyobb méretű sütőpapírt letépünk, majd a lecsepegtetett, előpárolt zöldségeket ráhelyezzük a papírra.
A zöldségek közepére rátenni az elősütött halszeleteket, majd a papír két végét összefogjuk és jól becsavarjuk.
Egy tepsire helyezzük mindkét papírcsónakot, majd előmelegített sütőbe, közepes lángon 10 percig sütjük. (ne süssük tovább, mert különben kiszárad a hal húsa)
Tálalhatjuk akár a sütőpapírral együtt, de óvatosan le is emelhetjük róla.


Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
Promóció
Még több recept