Ki ne dobd! A gardróbból selejtezett holmikból jópofa, varrás nélküli párna lehet
Jól mutatnak, és nem is nehéz őket elkészíteni.
Ahogyan az ember stílusát a ruhái, úgy a lakásét is meghatározzák textiljei: a szőnyeg, a sötétítőfüggöny, az ágytakaró és a díszpárnák színe, mintája.
Vásárlás helyett azonban csináld magad ötletekkel is új ruhába öltöztethető az otthon, még akkor is, ha valaki nem jó barátja sem a tűnek, sem a cérnának.
Varrás nélküli párnahuzatötletek
A nappaliba, a kanapéra mutatós díszpárnák készíthetők egyetlen öltés nélkül. Kezdésnek érdemes keresni megfelelő nagyságú textilt, amely színében és stílusában megfelel a helyiség hangulatának, vagy épp új vonalat vihet a natúr környezetbe. Ehhez nem kell méteráru boltba menni, elég a gardróbból selejtezett holmikat átnézni: egy megunt maxiszoknya, egy már nem használt pléd, vagy egy kidobásra ítélt abrosz is megteszi. Ha megvan az anyag, csupán egy ollóra, illetve párnabelsőre, valamint erős szalagra lesz szükség, és kezdődhet is a jókedvű alkotás.
Búzavirág párna
Búzavirág, ha kék, szekfű, ha fehér vagy rózsaszín. Bármilyen is a színe, virágra emlékeztető lesz a végeredmény. A romantikus párna elkészítéséhez egy, a párna két és félszeresének megfelelő méretű, nem rojtolódó anyag szükséges, és ahhoz illő szalag vagy erős fonál.
Helyezd az anyag közepére a párnát, és egyik kezed a párna közepe fölé tartva, másik kezeddel pedig az anyagon körbe haladva szedd fel az anyagot egy csokorba. Ha megvagy, a zsákszerű anyagot tekerd körbe minél szorosabban a párnához, végül köss két-három csomót, és kösd masnira a szalagot. A virágszirmokat vágd vissza, és igazítsd el.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kötözgetett párnahuzat
Egy másik, szintén nagyon egyszerűen elkészíthető ötlet a csomózott párnahuzat. Ehhez egy egyszerű, pár száz forintos polárpléd szükséges, illetve párnabelső és olló. Vágj ki a párna másfél-kétszeresének és formájának megfelelő anyagot, és vagdosd be széleit ötcentis csíkokkal. Helyezd be a párnát a két lap közé, és kezdd el körbekötözgetni az alsó és felső rojtokat. Inkább köss két gyengébb csomót, mint egy kioldhatatlant, hiszen a huzatnak moshatónak kell lennie. Ügyelj rá, hogy ne húzd meg erősen a rojtokat, mert megnyúlhat az anyag.
Kötözgetett huzatot más anyagból is lehet készíteni, de érdemes olyanból, amely nem rojtolódik, hiszen a kötözgetés és használat következtében foszlani kezdhet a textil.
Hengerpárna házilag
Deréktámasznak kiváló, de a fejet sem kényelmetlen ráhajtani, egy hengerpárnát ráadásul nem is nehéz házilag elkészíteni. Ha megvan, milyen színűt és anyagút szeretnél, keress egy olyan törölközőt, amit nem sajnálsz feláldozni. Görgesd össze, akár a palacsintát, és a hossza két és félszeresének megfelelő szélességű és olyan hosszúságú anyagot vágj ki, amelyen legalább háromszor át tudod görgetni a törölközőgöngyöleget.
Tedd a törölközőt az anyag alsó felére, és görgesd bele az anyagba. Ha a végére értél, kétszer hajtsd vissza, és ideiglenesen tűzd meg biztosítótűvel. Ha megvagy, egy-egy szalaggal vagy azonos anyagból kivágott csíkokkal szaloncukorszerűen fogd össze a huzat két végét, és kösd csomóra, majd masnira. Végül vedd ki a tűt, és máris használhatod kanapéd vadonatúj díszét.
Kreatív táskatartók
Ha nincs hová tenned a milliónyi táskád, akkor ezek az ötletek hasznodra lehetnek: mutatósak és praktikusak.
Zseniális és mutatós ötletek, ha nem férnek el a táskáid: a lakás díszei is lehetnek
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: pinterest.com
OLVASD EL EZT IS!
- takarítás
- lakberendezés