Mindent a közös költségről

Aki társasházban lakik, az tudja, mekkora terhet is jelent a havonta fizetendő közös költség. Na de kiknek is kell fizetni, miért, és mit fedez?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A társasházi létnek számtalan előnye van, ám az egyszer biztos, hogy a közös költség nem tartozik közéjük. A közösen használt területek kiadásainak fedezése a társasházak talán legvitásabb kérdése, ami nem csoda, hiszen havonta mindez igen jelentős összeget ró a lakókra.

Ám ahelyett, hogy igába hajtanád a fejed, és szorgalmasan fizetnél, érdemes tisztában lenned azzal, hogy pontosan mit fizetsz, és melyek azok a költségek, melyeket nem kérhetik tőled.

Közös tulajdon, közös teher

A társasházak jogviszonyairól 2003-ban született törvény, amely többek között arra jó, hogy segítsen tisztázni a vitás kérdéseket.
Ezen jogszabály szerint közös költségnek számít a közös tulajdonba tartozó épületrész, épület-berendezés, nem lakás céljára szolgáló helyiség és lakás fenntartásának költsége, illetve a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadás. Ezen kiadások fedezése pedig mindannak feladata, aki tulajdoni joggal rendelkezik egy társasház lakására vonatkozóan.

A fenntartástól a korszerűsítésig

Mielőtt sokallani kezdenéd a közös költség mértékét, illetve kifogásolni az alatta értett kiadásokat, érdemes tisztában lenned azzal, mit is mond a törvény, és milyen tevékenységek értendők a különböző fogalmak alatt.

Jó, ha tudod például, hogy a közös költség egy része a társasház fenntartására fordítódik, pontosabban annak üzemeltetésére, karbantartására és felújítására. Az üzemeltetés tartalmilag a közös tulajdonú ingatlanrészek rendeltetésszerű használatához folyamatosan szükséges szolgáltatások ellátását jelenti: a közüzemi szolgáltatások díjának kifizetését, a központi berendezések üzemben tartói feladatainak ellátását, szükség esetén pedig gondnoki, házmesteri szolgáltatások megszervezését. Szintén ide tartoznak az üzemeltetéshez szükséges irodai költségek, tiszteletdíjak, megbízási díjak és egyéb személyi kiadások, valamint ezek járulékai is.

A karbantartás a közös tulajdonban levő ingatlanrészek - lépcső, tető, lift - állagának és rendeltetésszerű használhatóságának biztosítását, a tulajdonosok közösségét terhelő megelőző, nem felújításnak minősülő javítási munkák elvégzését jelenti, de e fogalom alatt értendő továbbá az egyes közösségi használatban lévő berendezések cseréje is. A karbantartáshoz tartozik emellett a hibaelhárítás is - ez a törvény szerint olyan hibák, akadályok elhárítását jelenti, amelyek akár életveszélyesek is lehetnek, vagy károsítják az épületet, és azonnali beavatkozást igényelnek.

A fenntartás és a karbantartás mellett a közös költségből fedezik azokat az egyes felújítási munkálatokat is, amelyek az ingatlan egészére, vagy egy vagy több főszerkezetére terjednek ki, valamint azokat az időszakonként szükségessé váló általános javítási vagy építés-szerelési munkákat, melyek célja a társasház eredeti műszaki állapotának, valamint eredeti használhatóságának és üzembiztonságának helyreállítása.

Jó, ha tudod!
A korszerűsítés is felújítás: a jogszabály szerint ez kizárólag a központi fűtő- és melegvíz-szolgáltató berendezéseknek az ésszerű energiafelhasználással, és a levegőtisztaság-védelemmel kapcsolatos átalakításait vagy cseréit jelenti.

És ez még nem minden!

A közös költségek köre azonban ezzel még nem zárul le. A törvény a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásokat is a közös költségek közé sorolja.

Ezek a kiadások az állagvédelmen túli, a fenntartás, felújítás és korszerűsítés körébe nem tartozó olyan munkákkal összefüggő kiadások, amelyek jellemzően az épület bővítésével vagy új épület létesítésével járnak. Ezek is csak akkor minősülnek közös költségnek, ha a közös tulajdonú ingatlanrészekkel függnek össze.

Sajnos, gyakran a közös költségen túl még a közösség egészét terhelő kötelezettségek kiadásait is fedezni kell. Ezek olyan kiadások is, amelyek nem a közös, hanem a lakók magántulajdonával kapcsolatosak, de azokat a szolgáltatók nem lakásonként, hanem a társasház teljes közössége felé számlázzák. Ilyen például a szemétszállítás, a lakásonként nem mérhető elektromos, gáz- és hőenergia, a víz és melegvíz, valamint a csatornadíj. Ezeket a társasház képviselője közösköltségszerűen szedi be, de a törvény szerint mégsem tartoznak a közös költségekhez, mert nem a közös tulajdon működtetése során keletkeznek.

Jó, ha tudod!
Gyakran előfordul, hogy egy-egy lakó hosszabb ideje nem fizet közös költséget. Mivel a közös képviselő gondoskodik ezen díj beszedéséről, az elmaradások, tartozások behajtása is az ő feladata. És mivel a házaknak a közös költségen kívül kevés saját bevétele van, ha valaki a felszólító és bírósági papírok után sem hajlandó tartozását kiegyenlíteni, hat hónapnyi közös költséggel való tartozás után az adós lakó tulajdonrészére jelzálog bejegyzésére jogosult. Ehhez azonban közgyűlési határozatra van szükség, de a lakók a közös képviselőt is meghatalmazhatják.

A közös költség megállapítása

A közös költséget a társasház alapító okiratában meghatározott módon - tulajdoni hányadnak megfelelően - állapítják meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy aszerint fizeted a közös költséget, amekkora részt képvisel a lakásod a társasház alapterületéhez képest. Természetesen a társasház egyéni Szervezeti és Működési Szabályzatában ettől el lehet térni.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ha például úgy döntesz, hogy saját magad szeretnéd mérni az elfogyasztott víz mennyiségét, akkor ha arra az SzMSz lehetőséget ad, felszereltethetsz egy vízórát, és így nem a társasháznak, hanem közvetlenül a közmű-szolgáltatónak fizeted a díjat.

Jó, ha tudod!
Gyakran jelent problémát a közös költség méltánytalanul megállapított mértéke, például azok szerint, akik a földszinten laknak, és mégis fizetniük kell a lift használatával kapcsolatos költségeket.
Ha esetleg te is úgy érzed, jogtalanul "sarcolnak meg", vedd figyelembe: egyes tételek csak akkor kerülhetnek ki a közös költség köréből, ha ténylegesen bizonyítani tudod, hogy nem élsz a szolgáltatással.
Ezt is szeretjük