Tízezrekkel növelheti meg a villanyszámlát: te is rosszul használod a hűtőt?

A hűtő rengeteg felesleges energiát fogyaszt, ha nem figyelsz.

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hűtő, valamint a fagyasztó a legnagyobb áramfaló lehet az otthonodban, jóval több energiát igényel ugyanis a hűtés, mint a fűtés, emellett ezek a készülékek akkor tudják megfelelően betölteni funkciójukat, ha éjjel-nappal működnek.

Léteznek persze energiatakarékos, már elérhető áron is megkapható darabok, ilyenkor sem árt azonban, ha tisztában vagy azzal, miként tudsz spórolni. A következő praktikák mindemellett akkor is segítenek csökkenteni az áramszámlát, ha régi típusú hűtőd van.

Az alapvető szabályok

Az első és legfontosabb szabály, hogy ne nyitogasd ki feleslegesen a hűtőt, ha ugyanis nincs csukva, meleg levegő áramlik be, ennek lehűtése pedig nem csekély energiamennyiséget emészt fel. Ha ételeket készítesz, gondold meg előre, mit veszel ki a hűtőből, és gyorsan pakold ki, emellett azt is gondold ki, mit szeretnél enni, ne a hűtő tartalmát hosszasan vizsgálva, nyitott ajtó mellett töprengj rajta.

Szintén legalább ilyen fontos, hogy rendszeresen olvaszd le a hűtőd, amennyiben az nem rendelkezik ilyen téren automata funkcióval - de ekkor is érdemes legalább évente egyszer megejteni a dolgot. Ha nagyon jegesedik a hűtőd, és régebbi típusú, erre akár havonta is szükség lehet, ugyanis, mivel a jég nagyon jó hőszigetelő, képes nagymértékben, már néhány milliméteres vastagság esetén is akár 30%-kal megnövelni a hűtő fogyasztását.

Trükkök az alacsony fogyasztásért

Ahhoz, hogy az ételek ne romoljanak meg, ugyanakkor energiatakarékosan működtesd a készüléket, célszerű, ha beállítod a termosztáton a hőmérsékletet, már amennyiben rendelkezik ilyennel a hűtőd. A fagyasztóban az optimális hőmérséklet -18 Celsius-fok, a hűtőtérben azonban elég, ha 5-6 Celsius-fok a hőmérséklet.

Mindemellett igyekezz mindig telepakolni a hűtőt, a sok étel ugyanis jobban megtartja a hideget, és nyitáskor sem áramlik be olyan sok meleg levegő, illetve, ami igen, annak lehűtéséhez sem kell majd sok energia a hideg ételek tömegének köszönhetően. De segíthet például az is, ha az ételeket műanyag tárolókban tartod, ezek ugyanis sokkal gyorsabban lehűlnek, mint például egy fémedény.

Általában a hűtők használati utasításában is számos energiatakarékos ötletet találsz, érdemes lehet áttanulmányozni, azonban azt szinte mindegyik alapvető információnak tartja, hogy semmiképp se tegyél meleg, sőt, még langyos ételt se a hűtőbe, ez ugyanis pillanatok alatt képes drasztikusan megemelni a fogyasztást. Segít csökkenteni a hűtéshez felhasználandó energiát, ha sok helyet hagysz a hűtő hátulján található kondenzációs rács szellőzésére, valamint, ha olyan helyre teszed a készüléket, ahol nem túl magas a hőmérséklet - semmiképp se helyezd például a tűzhely közelébe.

Te hogy spórolsz a villanyszámlán?

Ezt is szeretjük