Bizonyították: rákot okoz!
Kényelmes, könnyen kezelhető, és gyorsan felmelegíti az ételt. De azt tudtad, hogy a mikrohullám kóros elváltozásokat okozhat?
A második világháború vége felé egy amerikai hadmérnök a mikrohullámokkal végzett kutatást úgy, hogy az árnyékolt terület mögött volt a szendvicse. Éppen végzett, és megfogta a szendvicsét, hogy falatozzon belőle. Meglepődött, hogy forró, és nem értette, mitől.
A dolgot azért tartotta érthetetlennek, mert a közelben nem volt fűtőtest vagy más hőforrás. Azután rájött, hogy az árnyékolás nem védte a szendvicsét, és azt a mikrohullám melegíthette fel.
Könnyen és gyorsan, mikrohullámmal - 1946 óta
Ekkor született meg bennük az ötlet, hogy ezzel a módszerrel más ételek is hőkezelhetők, süthetők, főzhetők. Megoldották, hogy az egészségre ártalmas sugárzás kifelé le legyen árnyékolva, és hogy az étel minden oldalról, egyenletesen kapjon a mikrohullámból. A sütőhöz speciális melegítő-főző edényeket is terveztek, mivel fémedény nem használható.
Innen indult a mikrohullámú sütő karrierje 1946-ban.
Egyes kutatók azt állítják, hogy az élelmiszerek és az italok a mikrosütőben rövid idő alatt elérik a kész állapotot, ezáltal kevésbé károsodnak az ételek beltartalmi anyagai, a vitaminok, szénhidrátok, fehérjék. Azt viszont nem kutatták, vagy, ha kutatták is, nem hozták nyilvánosságra, hogy a mikróba tett fehérjék másképp denaturálódnak, mint a hagyományos tűzhelyen készített ételek esetében.
Mégis károsodnak az élelmiszerek?
A fehérjék és a sejtek azért melegednek fel rövid idő alatt, mert a mikrohullámok rezegtetni kezdik a táplálékban lévő sejteket és a molekulákat. Ez a rezgés hőt termel, ezáltal melegszik fel a mikrohullámú sütőben az étel. Az mellékes, hogy a fehérjék és az enzimek denaturálódnak, mert ez történik normál főzéskor is. Ám minden elektromos sütő- és főzőedényben készült étel esetében megváltozik a vízmolekulák szerkezete és struktúrája: élettani, biológiai szempontból káros hatásúvá válik.
A mikrohullámú sütőben a villámgyors rezgések következtében az ételek molekulái rövid időn belül degenerálódnak. A degenerált ételtől, degenerált molekuláktól nem lesz egészséges sejtépítés az ilyen ételeket fogyasztó ember szervezetében.
Sőt, előbb-utóbb egyre jobban elhatalmasodó degeneráció indul meg a szervezetében, éppen ott, ahol a leggyengébb az immunrendszer állapota. Ez már a rák előkapuja, mert, ha rendszeresen mikrohullámú sütőben főzött, melegített ételeket fogyaszt valaki, akkor előbb-utóbb daganatos beteggé eszi magát.
A természetben nincs ilyen intenzív mikrohullámú sugárzás, tehát az emberi szervezet szempontjából ez a hatás új. Tudjuk, hogy az élővilágban az ember az, aki legrosszabbul alkalmazkodik az őt érő külső-belső hatásokhoz. Ahhoz pedig, hogy megszokjon valamit az ember genetikai rendszere, még sok-sok generációra van szükség.
Van, ahol tilos a mikrohullám?
Mindenkinek joga eldönteni, hogy miben hisz, és, hogy hogyan éli az életét - vagy, hogy hogyan melegíti a vacsoráját. Ám mielőtt ismét kinyitnád a mikrosütő ajtaját, érdemes elgondolkodnod a mikrohullám elleni érveken. Svájcban például 1992 januárjában a Raum Und Zeit - Tér és Idő - című lapban a svájci orvosok egy kísérletsorozatról számoltak be.
Ez bizonyította be első alkalommal kétséget kizáróan, hogy a mikrohullámú sütőkben elkészített vagy melegített ételek fogyasztása után olyan változások játszódnak le a vérben, amelyek rákosodási folyamatot váltanak ki az arra érzékenyekben vagy a gyengébb immunrendszerűekben.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A környezetbiológiával foglalkozó szakemberek pedig már azt a kérdést teszik fel, hogy vajon meddig árusíthatók még büntetés nélkül a mikrohullámú sütők? Svájcban, Franciaországban és több más országban ugyanis már most tilos reklámozni a mikrohullámú sütőket.
OLVASD EL EZT IS!
- víz
- rákkeltő
Rákkeltő anyagok a vezetékes vízben
- rákkeltő
- szobanövény