A legtöbb lakberendezési tanács inkább csak javaslat, és nem pedig szabály, hiszen az embernek úgy kell berendeznie a saját életterét, ahogyan az a számára a legkényelmesebb, nem pedig úgy, ahogyan a trendek diktálják.
Azonban van néhány közismert lakberendezési tanács, amelyet kifejezetten érdemes nem megfogadni, mert a "szabályszegés" eredménye valami izgalmas és újszerű lehet.
Rossz lakberendezési tippek
Sok esetben az ad igazi karaktert egy belső térnek, amit a szabályok szerint tilos megtenni. Ettől lesz otthonos, és a tulajdonosára jellemző a szoba. Képeken mutatjuk, mi minden kerülhet ki a rebellis lakberendezők keze közül, és milyen hatást lehet elérni azzal, ha az ember szándékosan szembemegy az ajánlásokkal.

Az eredeti szabály szerint nem szabad kis szobában sötétre festeni a falat, mert attól még kisebbnek érződik a tér. Ez igaz, ugyanakkor a kisebb tér azt is jelenti, hogy bensőségesebb, meghittebb hangulatot lehet kialakítani itt.
Fotó: asbe / Getty Images Hungary

Ugyanezért kell kerülni a túl nagy bútorokat is, pedig a kis bútorok barátságtalan hatást kelthetnek, míg a nagyok kényelmesnek és otthonosnak mutatják a lakást.

A stílusok és korok keverését is ez a trend hozta vissza. Bár az ilyen szoba valóban kaotikusnak hathat, de a káoszban van valami szép, és a bútoroknak külön-külön is személyiségük van.
Fotó: Sisoje / Getty Images Hungary

Egyre többen kezdenek egyetérteni azzal, hogy a szimmetriát is túlbecsülik a lakásbelsőkben. Az aszimmetria most amúgy is trend, így nem kell félni, ha kedved támad elszakadni a megszokottól.
Fotó: KatarzynaBialasiewicz / Getty Images Hungary

Kontraszttal lehet
hangsúlyba helyezni tárgyakat és tereket, valamint mélységet adni a szobának. Ha viszont nincs túl éles kontraszt, az nyugtató, kellemes hatást kelthet, hiszen a bútorok nem vetélkednek a figyelmünkért.
Fotó: KatarzynaBialasiewicz / Getty Images Hungary

Nem baj, ha néha nem sikerül tartani az esztétikusnak mondott arányokat. Ha egy tárgyra - például egy festményre a falon - különösen nagy figyelmet szeretnénk irányítani, még jól is jön, ha az valóban szinte kiszúrja az ember szemét.

Az sem baj, ha nem sikerül tartanunk egy szobán belül az egyszínű fa, egyszínű fém elvét. A belső tér harmóniáját más összekötő motívumok is meg tudják őrizni, míg a különböző színű elemek akár hangsúlyteremtésre is tökéletesek lehetnek.
A képek forrása: Getty Images