Rendelettel állítanák meg a bérleti díjak növekedését: nálunk is bevezetik?
Befagyasztanák a lakbért: van, ahol így akarják kímélni az állampolgárokat.
A francia elnökválasztási kampányban megígért törvény elfogadása előtt rendelettel kívánja átmenetileg megállítani az albérletek díjának további elszállását a francia kormány. Ezt azt illetékes miniszter mondta a Libération című napilapban megjelent interjúban az MTI információi szerint.
- Sürgősségi intézkedésről van szó a lakbérek válságára válaszul, mely jelentős terhet jelent a háztartások számára - hangsúlyozta Cécile Duflot lakhatási ügyekért felelős tárcavezető. Hozzátette, Francois Hollande, az államfő megígérte, hogy szabályozni fogja az albérleti árakat, a rendelettervezet is ezt a célt szolgálja.
Nem emelhetik a lakbért
A tervek szerint a kormány június végén vitatja meg, és július közepén hirdeti ki a rendeletet, mely a szeptemberi tanévkezdéskor lép életbe. Ennek értelmében a kijelölt övezetekben az ingatlantulajdonosok bérlőváltás esetén nem emelhetik a lakbért.
A díjak emelkedése ugyanis a miniszter szerint tarthatatlan helyzetet teremtett, a fiatalok és egyes családok számára lehetetlenné vált a lakhatás, és kénytelenek elhagyni Párizst és a nagyvárosok agglomerációit.
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szeptembertől minden új bérlőnek az előző bérlő által fizetett díjat kell majd fizetnie. A kormány ugyanakkor nem fagyasztja be teljesen az árakat, azok az infláció mértékének megfelelően emelkedhetnek tovább. A miniszter szerint egy 1989-es törvény értelmében a kormánynak lehetősége van a bérleti díjak emelkedésének maximális összegét meghatározni.
Kukkants be a házakba, ahol a gazdagok élnek: a legdrágább budapesti lakások
Nézegess képeket!
ElolvasomA kormány átmeneti intézkedésnek szánja a rendeletet, amíg a szocialista elnök kampányában ígért törvény tervezete 2013-ra elkészül. Annak keretében úgynevezett lakbérár-megfigyelőket neveznének ki minden településen, akik meghatároznák azt a felső értéket, melyet nem haladhatnak meg a bérleti díjak.
Magyarországon jelenleg nincs olyan szabályozás, mely korlátot szabna az albérleti díjak emelésének, ha két bérlő váltja egymást, emellett a kormány eddig nem is vette tervbe hasonló rendelkezés bevezetését.
Szerinted melyik a jobb: albérlet vagy lakás hitellel?
Olvastad már?
OLVASD EL EZT IS!

- baleset
- biztonság
7 tipp, hogy elkerüld az otthoni áramütést: így biztosítsd be magad!

- adó
- lakás- és pénzügyek
Újra felmerült az ingatlanadó ötlete: ha mégis lesz, mennyi lesz?

- támogatás
- lakás