
Minden második mosogatógép penészes, és az emberek nagy része nem is tud róla: így szabadulhatsz meg tőle
Az emberek több mint felének megtalálható a penész a mosogatógépében.


A mosogatógép belsejében állandó a nedvesség és a meleg, amely ideális közeget teremt a penészgomba elszaporodásának, ezért nem ritka, hogy a rejtett helyeken még a legjobban takarított eszközben is elszaporodik.
Egy kutatás szerint a mosogatógépek 62%-ában található valamilyen gomba, így nagyjából minden második tulajdonosnak számolnia kell vele, hogy az övé is egyike a fertőzött eszközöknek. A penészt néha egyáltalán nem könnyű észrevenni, főleg akkor, ha nem látható helyen üti fel a fejét.
Mi jelzi, hogy jelen van a penész?
A penész jelenlétét legjobban a kellemetlen szag, illetve a penész telepek megjelenése jelzi. Uróbbiak szürke, gyakran nyálkás foltok, melyek felszíne bolyhos is lehet.

Elsősorban azokon a részeken kell számítani a megjelenésére, ahol állandó a nedvesség - ilyen lehet a szűrő, a vízszórófej környéke, a gumiszigetelés rései, valamint a különböző mélyedések és sarkok, ahol megülhet a víz. Ezeket a részeket különös odafigyeléssel kell elmosni, érdemes jobban súrolni, mint a többi felületet, de nem kell hozzá semmilyen különleges eszköz, elég a szappanos víz és egy kemény szivacs vagy már nem használt fogkefe az alaposabb tisztításhoz.
Mielőtt a fogkefével nekiállnál a mélytisztításnak, minden mozdítható részt vegyél ki a mosogatógépből, és tedd át a mosdókagylóba, hogy később azokat is elmoshasd. A fogkefével dörgöld körbe a lefolyó környékét és a szórófejeket, azután az ajtó szigetelését is, de különösen ügyelj rá, hogy a gumi nehezen elérhető gyűrődései alatt is járjon a kefe, mert itt gyűlnek össze a legkönnyebben a baktériumok.
A mosogatógép teljes átmosása után érdemes valamivel fertőtleníteni a felületeket. A legjobb megoldás erre az egyszerű háztartási ecet, ez ugyanis egészen biztosan nem káros az egészségre, ami kifejezetten fontos, hiszen a mosogatógépben megfordul az összes evőeszköz és tányér. Azonban használható még kifejezetten mosogatógépekhez gyártott illatosító és fertőtlenítő, esetleg ételekkel érintkező felületeken alkalmazható speciális fertőtlenítő szer is, amely szintén hatásos.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista ovális ezüst fülbevaló14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
7 dolog, amit ne tegyél a mosogatógépbe
Az alábbi tárgyak azonban jobb, ha soha nem fordulnak meg a mosogatógépben, hiszen akár tönkre is tehetik azt. Mutatjuk, mi okozhat gondot.
A képek forrása: Getty Images