
WC-papír helyett mosható textil: bevállalnád?
Felejtsd el a papír-formát, használhatunk természetes anyagokat is.


A cikket az E.ON támogatta.
Először az egyiptomiak használták a papiruszt írásra, majd a ma ismert papír elődjét tömegesen a kínaiak kezdték el gyártani i. sz. 105-ben. Eleinte ezt még csak írásra és könyvnyomtatásra használták, majd főként az utóbbi évtizedekben terjedt el, hogy szinte mindent, amit régen többször használatos anyagokkal, például vászonnal oldottunk meg, ma valamilyen papírral helyettesítünk. Ilyen a konyhai törlőkendő, a zsebkendő, a szalvéta vagy a kávés- és üdítős poharak.
De ezzel csak kicsit kisebb problémát okozunk, mintha műanyagot használnánk. Ha azt vesszük, hogy egy tonnányi konyhai törlőkendő miatt hozzávetőlegesen 17 fát vágnak ki, 4000 kW elektromos energiát és 26 ezer liter vizet használnak fel, valamint 27 köbméter hulladék keletkezik, nem kétséges, hogy ideje lenne váltani.
Ügyes kezdeményezések és újdonságok is napvilágot láttak, hogy a papírszemetet és az előállítás környezeti hatásait kissé tompítsák. Ezekből válogattunk.
Alternatív anyagok és újrahasznosítás
A papír kiváltására régóta bevált út a hulladék újrahasznosítása, tehát alapvetően azokat a termékeket érdemes keresni, melyek ilyen technológiával készülnek. Természetesen nem lesz olyan szép fehér alapanyagú és mintás, mint egy nem újrahasznosított, de talán ez kevésbé fontos, mint a környezetünk élhetősége.

Papírhelyettesítők is akadnak. Ilyen például a cukornád, amit műanyag és papír helyett is bevetnek. A cukornád nagyon gyorsan nő, gépi módszerekkel hamar betakarítható, környezetkímélő a felhasználása, és száz százalékban újrahasznosítható.
Gondolkodjunk másképp
Elsősorban a gondolkodásmódunkat kell megváltoztatnunk. Ne használjunk papíralapú csekket, ne nyomtassunk, és ha nem otthon főzünk, lehetőség szerint saját edénytárolóban hozzuk el az ételt. A kávét se egyszer használatos papírpohárba kérjük, helyette használjuk saját, környezetbarát anyagból készült bögrénket, amely rizs- vagy kávéhéjból is készülhet.

A boltban se kérjünk papírzacskót, helyette vigyük magunkkal a vászontáskánkat. A legfenntarthatóbb módszer mindenképpen az, ha papír helyett mást használunk, és próbáljuk visszahozni a textil törlőruhákat a háztartásba.
Mit használhatunk a fürdőszobában?
Messze a legmagasabb arányú háztartási szemét a higiéniai papírokból gyűlik össze. Előbb-utóbb ezzel is kell valamit kezdenünk.
WC-papírból például rengeteget használunk, és talán erre a legnehezebb is alternatív megoldást találni. Zero waste körökben egyre terjed a mosható textil kendő ilyen irányú használata. Kérdés persze, hogy ezt ki mennyire vállalná be. Érdekességeket azonban a történelemben is találhatunk. A rómaiak például közösségi követ használtak erre a célra, aminek bizonyítékát Aquincumban is megtalálták, de nem kell minden „tudományt” őseinktől átvennünk. Az úgynevezett pessoi egy pár centi átmérőjű lapos kődarab volt, amit sok helyen találtak meg ásatásokon latrinák mellett. Kicsit higiénikusabb volt az úgynevezett tersorium, ami egy közös szivacs volt, de legalább ecetben fertőtlenítették utána.
Zsebkendő esetében könnyebb a dolgunk, hiszen visszakanyarodva a régi időkhöz, egyszerűen a textilből készült változatot használhatjuk.
Pelenkák, női betétek esetében is elkészült a mosható változat, és a használóktól nagyon pozitív visszajelzések érkeznek az egészségügyi előnyeik vonatkozásában.

Megéri lapozni?
Szintén nagy dilemmát okozhat a könyvrajongók számára, hogy egy e-book esetén nem érezhetik kedvenc könyveik jellegzetes illatát, és lapozni sem tudnak. Azt valóban nem, viszont óvhatják a környezetet, ráadásul egy-egy utazás során nem kell többkilónyi könyvet cipelniük. Az e-book-olvasók kialakítása pedig tényleg olyan hatást kelt, mintha papíralapú könyvet olvasnánk.
Vannak már olyan kezdeményezések, ahol a diákok számára tabletre letölthető digitális anyagokra cserélnék a tankönyveket, így az is lehet, hogy a jövő iskoláiban már nem papíralapú könyvekből tanulnak majd a gyerekek.
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- lakberendezés
- ötlet