2,5 millió forint is járhat az államtól: végre jön az új pályázat!
Folytatódik az Otthon Melege program, érdemes időben felkészülni rá, ha jelentkeznél.
Szabó Zsolt, az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára április 6-án Budapesten, a Construma ÖkoCity kiállításának megnyitóján jelentette be, hogy az Otthon Melege program hatodik elemeként családi házak energetikai célú felújítására ír ki pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A tájékoztató csütörtöktől elérhető a tárca honlapján, a hivatalos kiírás pedig július első hetében jelenik majd meg.
Mire lehet támogatást kapni?
Az államtitkár elmondta: a program az 1996 előtt épült családi házakra vonatkozik, melyek 135 négyzetméternél kisebbek. Külső szigetelésre és nyílászárók cseréjére, a fűtési rendszer korszerűsítésére vagy cseréjére, illetve megújuló energetikai berendezésekre, napelemekre, napkollektorokra lehet támogatást kapni.
A keretösszeg 5 milliárd forint, melyet a következő időszakban kétszer 5 milliárd forinttal meg kívánnak emelni az igényektől függően, egy pályázó pedig maximum 2,5 millió forint támogatást nyerhet el.
A támogatás mértéke a fejlesztés 40-55%-a között lehet. Négy kategória lesz, a beruházási költség 40%-ára jogosult például, aki egy elemet vállal, illetve 55%-ot kaphat, aki három elemre, szigetelésre, fűtéskorszerűsítésre és megújuló energetikai fejlesztésre is vállalkozik. A szükséges forrást a hazai költségvetésből, illetve a szén-dioxid-kvóta értékesítéséből befolyó pénzből biztosítják.
Ezt tedd az ablakra betörők ellen: 5 dolog, ami segíthet a szakértők szerint!
Nézegess képeket!
ElolvasomMikortól lehet jelentkezni?
Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a minisztérium honlapjára csütörtökön felkerülő általános tájékoztató alapján az érdeklődők felkészülhetnek, majd július első hetében régiónként, külön forráskerettel megjelenik a pályázat is, a jelentkezéseket pedig online feltöltés után bírálják el.
Szabó Zsolt hozzátette, hogy a felújítás egy-egy családnak 5-25 ezer forint megtakarítást jelenthet majd havonta, illetve jelezte azt is, hogy várhatóan májusban ismét kiírnak pályázatot hűtőgépcserére, jelentkezni pedig a korábbi paraméterek alapján lehet majd.

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- rendőrség
- térkép
Az ország melyik részén laksz? Ekkora eséllyel törnek be hozzád

- illegális
- rezsicsökkentés