18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Mutasd a pasid fürdőszobáját!

Pezsgőfürdős és exkluzív? Vagy sötét és nem túl higiénikus? Fürdőszobája nemcsak jelleméről árulkodik, de szexuális teljesítményéről is!

Bár a fürdőszoba a konyhához hasonlóan tipikusan női hely, ahol a hölgyek akár órákat is képesek eltölteni, a lakásnak ezt a részét a pasik is egyéniségüknek megfelelően alakítják ki.

A szomszéd nője mindig zöldebb című filmben a női főszereplő, amikor először lép be Jack Lemon lakásába, rögtön a fürdőszoba felé veszi az irányt, mondván, az árul el legtöbbet egy emberről.

Ezzel a feltételezéssel mi is egyetértünk, hiszen a fürdő nemcsak arról árulkodik, hogy tulajdonosa mennyire higiénikus, hanem arról is, mennyi időt tölt ebben a helyiségben, és hogy hogyan teljesít az ágyban!

A piperkőc

Ha pasid fürdőjére a következő jellemző:

  • keleti fürdők hangulata uralkodik benne
  • kellemes rend van, de a párától gyakran nem látsz az orrodnál tovább, hiszen szereti a forró fürdőket
  • akár apró, akár lakásnyi fürdőszobája van, nem hiányozhat belőle egy óriás sarokkád
  • a hatalmas tükör előtt sorakoznak a különböző márkás parfümök, dezodorok és krémek
  • kiegészítőként fürdőolajak, nagy, puha törölközők találhatóak...

...akkor ő az átlagosnál jobban szeret magával foglalkozni, fontos számára a külseje. Kicsit öntelt, és nehezen ismeri el, ha másnak van igaza. Szereti a különleges dolgokat az élet minden területén. Nemcsak fürdőjében, életében is szereti a török basákat utánozni: nagy nőcsábász, nehezen ragad le egy nőnél.

Milyen az ágyban?

Igazi gavallér, aki tudja, mi kell egy nőnek. Az ágyban szenvedélyes és energikus, szeret megfelelni az alfahímekkel szembeni elvárásoknak. Ritkán engedi át számodra az irányítást, és az sem ritka, hogy önző módon viselkedik. Szereti az extrém pózokat és helyszíneket, de a fürdőszobája is úgy van kialakítva, hogy minél többször egymáséi lehessetek.

A maximalista

Ha a pasid fürdőjére a következő jellemző:

  • minimalista stílusú modern berendezéssel
  • tökéletes rend és tisztaság uralkodik benne, nagyítóval sem találni egy vízfoltot sem
  • zuhanykabinja van, vagy egy egyszerű, normál kád található benne
  • az elektromos borotva mellett külön - formatervezett - adagolókban található a tusfürdő és a kézmosó
  • kiegészítőként tisztítószerek tömkelege, és egy finom illatosító is a fürdő része...

...akkor a pasid bizonyára nagyon precíz, és mindenben a tökéletességre törekszik. Nyugodt és kiegyensúlyozott, szereti az egyszerű és praktikus dolgokat. Gyakorlatias szemlélete miatt életében a kötelesség az első, de szerelme mély és komoly.

Milyen az ágyban?

Lassan olvad fel, nem ront ajtóstul a házba. Nagyon romantikus és érzéki, előnyben részesíti a szenvedélyes éjszakákat a reggeli gyors numerák helyett. Saját öröménél fontosabb számára, hogy te maximálisan élvezd az együttlétet. A mennyiség helyett a minőséget tartja fontosabbnak, ezért ne sértődj meg, ha nem bújik veled össze minden nap.

Az álmodozó

Ha a pasid fürdőjére a következő jellemző:

  • szocreál vagy fiúkollégium-hangulata van, esetleg fesztivál-kemping stílusú
  • zuhanyfüggönye félig le van szakadva, a törölközőből dohszag árad, és amikor felkapcsolod a villanyt, apró barna valami suhan át a padlón
  • amikor megdicséred, hogy milyen trendi a szürkés-fekete kádja, elpirul, mondván, hogy az eredetileg fehér lenne - ha takarítaná
  • minden kozmetikai szernek csak a flakonja található, a kád szélén pedig egy fél szappan küzd a túlélésért
  • a fürdő kiegészítői a száradó alsónadrágok és a zoknik...

...akkor a pasid kicsit hebrencs és szétszórt, de éppen ettől olyan szerethető. Szívesen filozofál, nem érdeklik az átlagos dolgok. Mivel spontán alkat, nem túl megbízható: ha leugrik a boltba egy kiló kenyérért, abból lehet, hogy bolt előtti sörözés lesz. Sok gondoskodásra vágyik, érzékeny lelkét könnyű megbántani.

Milyen az ágyban?

Odaadó és figyelmes szerető. Kedveli a jól bevált pózokat, nem túl kísérletező alkat, de nincs az a hely, ahol ne kívánna meg. Nehezen kiismerhető, szexuális temperamentuma hangulatától függ, ez pedig elég ingadozó. Ezért jobb, ha néha te veszed át az irányítást, és megosztod vele, hogy mire vágysz.

A kalandor

Ha a pasid fürdőjére a következő jellemző:

  • berendezése a lakás egészével harmonizál a tenger világát idéző színben
  • otthonos és kellemes rend uralkodik benne, csak a WC-illatosítóval és a WC-deszka lehajtásával nem barátkozott még meg
  • zuhannyá alakítható kádjában két ember tökéletesen elfér
  • csak a legszükségesebb piperecuccok találhatóak elöl, de a szekrény mélyén fürdősóra is ráakadhatsz a gumikacsa mellett
  • kiegészítőként nyaralásról hozott kagylók mellett egy-egy újság vagy könyv is található...

... akkor a pasid nyitott és vidám egyéniség, akivel jókat lehet beszélgetni bármilyen témáról. Mellette sosem unatkozhatsz, hiszen kíváncsi természete mindig valami új dolog kipróbálására ösztönzi. Nem bírja, ha korlátozni akarják, ennél rosszabbul már csak a magányt viseli: igazi társasági ember.

Milyen az ágyban?

Kedveli a változatosságot, szívesen esik neked a lakás bármelyik szegletében, de az sem kizárt, hogy egy este gyertyával körülvett, rózsaszirmos ágyban vár, kezében pezsgővel és eperrel. Szókimondó, ezért könnyű a kedvére tenned. Kövesd te is példáját, és oszd meg vele legvadabb álmaidat!

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük