Inkább ugat, de nem harap: 4 dolog, amit nem kell megengedni a behajtónak

Talán próbálkozik mindezzel, de nem kell szó nélkül tűrnöd.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

A jelenlegi, évek óta nem túl rózsás gazdasági helyzet sokakat kényszerített arra, hogy feléljék tartalékaikat, azonban ez sem mindig jelent megoldást a növekvő összegű számlákra és törlesztőrészletekre.

Ha hasonló cipőben jársz, előfordulhat, hogy mindez a behajtó jelentkezéséig fajul. Ezt az ember még az ellenségének sem kívánná, már csak azért sem, mert egyes behajtók túlságosan is erőszakosan igyekeznek eleget tenni kötelezettségeiknek.

Nem kell azonban mindent eltűrnöd tőlük. Noha tartozásod van, vannak alapvető jogaid is, melyek adósként is megilletnek, illetve, amelyek miatt a behajtók ténykedése törvénybe is ütköztet.

Az alábbi négy eset is ilyen. Ezek minden behajtóra vonatkoznak, és elkövetésükért akár egyéves börtönt is kaphatnának. Olvasd el, mit nem tehet meg egyetlen behajtó sem!

Nem érvényesíthet nem létező jogokat

A behajtó csupán behajtó, nem pedig hatósági személy, így semmivel nem illeti meg több jog, mint a bankot, ahonnan kiküldték vagy a bank ügyvédjét. Nem próbálhat meg olyan hatáskört érvényesíteni, mellyel nem rendelkezik: ilyen például az igazoltatás.

Nem zaklathat

Nem sok minden van, ami annál rosszabb, mint napról napra ugyanazzal a hanggal találkozni a telefonban, illetve ugyanazzal az arccal az ajtóban, valakivel, aki folyton azt szajkózza, mennyivel és kinek tartozol, és mi lesz, ha nem fizetsz időben. Nem kell azonban eltűrni, hogy a behajtó az ember sarkában legyen.

Adósként, miután a fizetési felszólítás megtörtént, kérheted, hogy a behajtó ne keressen téged személyesen, illetve ne hívogasson telefonon. Ha ezt mégis megteszi, az zaklatásnak minősül, és akár be is perelheted ezért.

Ha bajban vagy, kérj támogatást!

Ha tartozásod van, vagy nehezn tudod kifizetni a lakás számláit, kérhetsz lakásfenntartási támogatást. Nézd meg a videót!

Önbíráskodás

A behajtó is csak ember, így aztán lehet, hogy agresszívabban lép fel, vagy olyan eszközökhöz nyúl az akarata érvényesítése érdekében, melyek nem tisztességesek, sőt, semmi esetre sem jogosak.

Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?

Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. október 24. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ilyen, ha fenyegetést alkalmazva kényszerít téged követelése teljesítésére. Abban az esetben azonban, ha felhatalmazást kapott így fellépni, már nem az ő felelőssége, így nem történik önbíráskodás. Ilyen esetben azon kell számon kérni mindezt, aki a behajtót küldte.

Ezt tedd, ha eladósodtál a lakás miatt: 7 lehetőség, ami segít

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem akadályozhat semmiben

A vérmesebb behajtók sokszor még attól sem riadnak vissza, hogy az emberrel fizikai kontaktusba kerüljenek. Az azonban, ha a behajtó bármilyen, az adós számára kellemetlen fizikai kényszert alkalmaz, bűncselekmény.

A behajtó például nem állhat eléd az ajtóban, hogy ne tudj elmenni, vagy nem foghat le, hogy végighallgasd, és ne csukd rá az ajtót. Törvénybe iktatták ugyanis, hogy nem akadályozhatja az adóst a szabad mozgásban, és nem tartóztathatja fel, még akkor sem, ha a pénzbeli követelését jogosan akarja behajtani.

Ezt is szeretjük