Kívül-belül imádjuk a falatnyi miniházat: hihetetlen, mennyi minden belefért

Az aprócska házikó letisztultsága és elrendezése miatt feledteti méretét: nem ez az egyetlen látványos megoldású miniház.

Miniházak

Hiába az égbe szökő négyzetméterárak, a kényelem érdekében mégis arra törekszik az ember, hogy lehetőségéhez mérten minél nagyobb házba, lakásba költözhessen. Pedig egy miniház is lehet szellős és kellemes, ha ügyesen alakítják ki.

Kinyitható bútorok, furfangos tárolók és megfontolt elrendezés: bármi szóba jöhet, ha egy apró tér berendezéséről van szó. Ötletesen és mutatósan alakították ki azt a körülbelül 7 négyzetméter alapterületű házikót is, melynek láttán szinte a lélegzet is eláll.

Képeken a házikó

Az icipici házikó mellett két másikat is bemutatunk: a leleményesség szinte minden sarokban tetten érhető.

Ez a valamivel több mint 7 négyzetméter alapterületű, francia házikó maga a csoda: elképesztő, hogy mini mérete ellenére milyen sok minden belekerült.
A bejárattól jobbra a konyha és egy tolóajtós fürdő található, balra pedig a nappalirész, helytakarékosan egybeépített asztal-szekrény kombinációval. A praktikus fiókkal ellátott kanapé kihúzható. Ilyenkor a kék szivacsot vízszintes helyzetbe rakják. Felette szintén egy ágy kapott helyet, ahová létra visz: a kis házban tehát akár három ember is kényelmesen alhat egy időben.
Az aprócska fürdő minden igényt kielégít. A fehér szín  világosabbá és látszatra tágabbá varázsolta a parányi sarkot.
Ez a másik, 6 méter hosszú kuckó is látványos. Az ausztráliai, Byron Bay-i kerekes ház konyhája pazar, és a többi része is magáért beszél.
Gyönyörűen és okosan rendezték be, így annak ellenére is tágasnak tűnik, hogy szélessége mindössze 2,5 méter. A kisebb, kerek asztalka praktikus választás egy ilyen pici térbe, mivel az sarkok híján kisebb helyet foglal. A nagy csillár ellensúlyozza a felfelé tágított teret. Balra a nappali, jobbra a konyha és a feljáró látható az emeleti hálórészhez.
Nagyon ötletes megoldás a polcos szekrénynek kialakított lépcső. A kerekes asztalka is a kényelmet segíti, mivel könnyen áthelyezhető, amikor útban van. A jobbra látható aprócska fürdő a fadeszkákkal borított, hálótér alá eső részen bújik meg.
Ennek a mesekönyvbe illő, washingtoni házikónak a belső tere is meleg és barátságos. Alapterülete 12 négyzetméter, de minden belefért, ami szükséges: nappali, konyha, fürdő és háló is. A dupla ajtó egy mindent elnyelő szekrényt nyit meg.
Sok-sok ablak került a házra, ami a tágasság érzetét kelti. Robusztus ülőbútorok helyett magas lábakon álló fotelek és pad került a nappali-étkező részbe. Ezek, láttatva a padlót, szintén szellősebbé teszik a teret. A keskeny asztal szélesebbre nyitható. A falatnyi, zuhanyzós fürdő a konyhából nyílik.

Képek: Pinterest, Bored Panda.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük