Ezt tedd a mikróba, hogy tiszta és szagtalan legyen: nem a citromos trükkről lesz szó!
Nem kell dörzsölni, ez a szer magától dolgozik majd helyetted.
Korábban írtunk már arról, miként lehet egyszerűen eltávolítani a mikrohullámú sütő belsejében lerakódott szennyeződéseket citrom segítségével, létezik azonban egy jóval egyszerűbb módszer is, méghozzá egy olyan szerrel, melyből vélhetően a többség mindig tart otthon valamennyit.
Ahogy ugyanis a sütő zsíros lerakódásait is képes fellazítani, a mikró tisztítására is tökéletesen alkalmas az egyszerű háztartási ecet, mely amellett, hogy tisztít és fertőtlenít, szagtalanító hatással is rendelkezik.
Ezt kell betenned a mikróba!
A módszer kivitelezéséhez egy olyan tálra lesz szükséged, mely jól bírja a mikrózást, és mélyebb, illetve nagyobb is, hogy minimálisra csökkentsd annak valószínűségét, hogy a forró víz kifusson belőle.
A tálba ugyanis vizet kell tenned, illetve ecetet 2:1 arányban a víz javára, emellett egy fapálcikát, illetve fogpiszkálót is beledobhatsz, ez szintén csökkenti a kockázatát egy, a víz túlforralásával járó balesetnek.
Miután a tálat betetted a mikróba, melegítsd öt percig alacsony fokozaton, majd, miután leállt, hagyd még állni néhány percig, hogy a gőzök kifejthessék hatásukat.
Nem árt, ha az öt perc alatt figyeled a folyadékot, ha pedig már nagyon forr, kiveszed, ezzel azonban nagyon vigyázz, óvatosan csináld, nehogy megégesd magad.
Miután eltávolítottad a tálat, márts egy szivacsot a folyadékba, és töröld át vele a sütő belsejét. Ezután töröld át tiszta vízzel is, majd papírtörlővel vagy konyharuhával töröld is szárazra.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- házimunka
- fürdőszoba
Hófehér és csillogó lesz tőle a mosdókagyló: mutatunk egy szuper házi receptet!
- takarítás
- házimunka