Megnyílt a föld a férfi hálószobája alatt: szó szerint beszippantotta a hatalmas víznyelő

A hálószobát és a férfit is elnyelte a föld.

Megnyílt a föld a hálószoba alatt

Az ember azt gondolná, otthonában van a legnagyobb biztonságban, ám valójában a négy fal között is érheti komoly, akár végzetes baj: meghökkentő példa erre egy férfi esete, akit házában, hálószobájával együtt nyelt el a föld.

A gyakran szóban forgó kifejezés, „elnyelte a föld”, ez esetben szó szerint értendő, ugyanis a férfi egy 6 méter átmérőjű víznyelő mélyére került. Azóta sem látták.

Megnyílt a föld a hálószobája alatt

A floridai eset még 2013. március 1-jén történt. Az akkor 37 éves Jeff Bush éppen aludt, amikor a hálószobája alatti területen megnyílt a föld, és a helyiséget, benne az áldozattal örökre eltüntette. A következő videó az esetről számolt be.

Az esemény jókora morajlással járt, így a másik szobában alvó testvére, Jeremy és partnere, Rachel rémülten futottak oda: a szoba helyén azonban csak egy tátongó lyukat találtak, Jeffet pedig sehol sem találták.

Jeremy rosszat sejtvén azonnal beugrott a gödörbe, hogy megkeresse és megmentse a bátyját, ám a gödör tovább mélyült. Végül ő is csaknem a víznyelőben rekedt. Külső szaksegítséggel tudták csak kihúzni belőle.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Esküdni mertem volna, hogy hallom, ahogyan a segítségemért kiált - nyilatkozta az eset után. Jeff soha nem került elő, és már a szerencsétlenül járt ház sem áll ott. Tekintettel a geológiai adottságokra, lebontották, a víznyelőt pedig betemették.

A mészkőben gazdag Floridában különösen sok a víznyelő. Ezek a képződmények leggyakrabban a geológusok által karsztterepnek nevezett területeken fordulnak elő, azaz olyan régiókban, ahol a földfelszín alatti kőzetfajták természetesen feloldódhatnak a rajtuk keringő talajvíz hatására. Az oldható kőzetek közé tartoznak a sóágyak és kupolák, a gipsz, a mészkő és más karbonátos kőzetek. Miután a kőzet feloldódott, föld alatti barlangok maradnak a felszín alatt. Amikor a legyengült felület a barlangba omlik, különböző méretű víznyelők jöhetnek létre. A világ legnagyobb víznyelője körülbelül 537 méter széles és 662 méter mély.

Olvass még! Az otthoni tűzesetek leggyakoribb okai

Az otthoni tűzesetek túlnyomó része megelőzhető lenne, csak a megfelelő tudás és a technológiák ismerete hiányzik.

A leggyakoribb okok, ami miatt otthonok égnek le: az ágyban dohányzás és elektromos tüzek is tragédiához vezethetnek

Több tudatossággal, tájékozódással sok tűzeset elkerülhető lenne.

Elolvasom

(Ajánlóképek: illusztráció, Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük