Marie Kondo takarítós műsora segít oldani a stresszt: már az is elég, ha az ember csak nézi

Megvan, miért olyan népszerű Marie Kondo.

Marie Kondo takarítás
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Néha az ember céltalanul vásárol. Nincs igazán szüksége még egy cipőre vagy egy újabb piros körömlakkra, mégis megveszi, mert azonnali örömérzetet okoz, de a tárgyak hamar felhalmozódnak, és a fejünkre nőnek. Valószínűleg ennek köszönheti Marie Kondo a sikerét.

Marie Kondo olyan problémával foglalkozik, mely sokakat érint, mégpedig a rendszerezéssel és a selejtezéssel. Takarítási módszerének lényege az, hogy szabadulj meg mindentől, ami nem okoz örömet, és csak azt tartsd meg, ami tényleg boldoggá tesz. A japán háztartási gurunak már öt könyve jelent meg, ebből kettőt magyarra is lefordítottak: Rend a lelke mindennek és Tiszta öröm címen érhetők el a könyvesboltokban. Legújabb sikere pedig a Netflixen futó sorozata, a Tidying up with Marie Kondo, melyben különösen kupis családokat segít hozzá egy rendezettebb élethez. A műsor pár hónap alatt őrületes sikereket ért el, és a pszichológusok szerint ez nem véletlen.

Hogyan segít a stresszkezelésben, ha takarítani látsz másokat?

Korábban több tanulmányban, köztük a Kaliforniai Egyetem 2009-es értekezésében is megállapították már, hogy minél jobban zavarja az embereket az otthonukban felgyűlő rendetlenség, annál magasabb a szervezetükben a stresszhormon, a kortizol szintje. Azáltal, hogy eltakarítják a kupit, de már azáltal is, hogy a tévében néznek valakit, aki rendet rak, oldódik bennük a stressz.

Ugyanis a rendezettség, a rendszerbe helyezés megnyugtatja az agyat, és már a látványától is pihentebbnek érzi magát az ember, ezért olyan népszerűek az Instagramon azok a képek, melyeken pedánsan, szín szerint állnak a könyvek, vagy pontosan párhuzamosan sorakoznak az apró tárgyak - ceruzák, magok, radírok - egyszóval, amelyeken rend van.

Marie Kondóra visszatérve, a mai modern világban szinte minden eldobhatóra készül, így az emberek sokat vásárolnak, rengeteg dologból van otthon kettő, ez pedig kognitív kihívás elé állítja az agyat. Emlékeznie kell arra, mit hol tárolsz a lakásban, és folyamatosan döntéseket kell hoznia, hiszen mennyivel egyszerűbb öt pólóból kiválasztani az alkalomhoz illőt, mint harmincból.

Ezért nyugtatja meg az agyat, amikor a rengeteg holmit átselejtezve végül a lehetséges döntések száma lecsökken. Ez nagyjából úgy működik, mint amikor a számítógépen az ember törli az előzményeket, a kuka tartalmát, a fölösleges programokat, lefuttat egy töredezésmentesítést, és csodák csodájára gyorsabban kezd működni a rendszer, végre nem foglalja le annyi egyszerre futó folyamat. Az agy is egy számítógép, melynek jót tesz néha az egyszerűség.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Takarítási hibák

Ha igazán pedáns, rendes otthonra vágysz, ezeket a helyeket ne hagyd ki a tavaszi nagytakarítás során. A legtöbb listából ugyanis kimaradnak, pedig fontos, hogy időnként itt is járjon a porrongy és a felmosó. Mutatjuk a leggyakrabban koszosan maradó helyeket a lakásban.

10 hely, ahol gyakrabban kellene takarítani: ne hagyd ki a tavaszi nagytakarításból

Nézegess képeket!

Elolvasom

A cover fotó forrása: Getty Images

Ezt is szeretjük