Innen tudhatod, hogy kókler munkát végzett a burkoló: ezekre kell odafigyelni felújításkor
Egy felújításnál néhány apró részletből gyorsan kiderülhet, valódi szakemberrel vagy kontárral van dolgod.
A jó burkoló olyan ritka, mint a fehér holló – kókler mekkmesterekkel viszont tele van a szakma. Elsőre profinak is tűnhet az illető, miközben mint egy báránybőrbe bújt farkas felméri a helyszínt (már ha használ hozzá legalább mérőszalagot vagy lézeres távolságmérőt), majd elküldi az ajánlatot és a tervezetet. Sajnos azonban legtöbbször inkább utóbb, mint előbb derül ki a turpisság: bizony egy önjelölt „szaki” végzett el több százezer forintért pocsék munkát.
A kontár burkoló felismerése
Pedig vannak olyan árulkodó jelek, amelyekből laikusként is könnyen kiszúrható a kontár kivitelezés – még azelőtt, hogy felválna a csempe vagy állandóan tócsa maradna a fürdőszoba közepén.

A szemmel látható hibák
Szintkülönbségek a lapok között: a burkoló nem ellenőrizte folyamatosan a síkot, vagy nem használta megfelelően a szintezőelemeket. Botlásveszélyes felület alakul ki, a bútorok billeghetnek, a kiálló élekbe pedig takarítás közben beleakad a felmosó. Idővel a csempék széle sérülhet vagy lepattanhat. Gyors ellenőrzés: húzz végig egy pénzérmét (100-ast) a lapok találkozásánál. Ha több helyen elakad vagy koppan, az szintkülönbségre utalhat. A fuga mérete általában 2-3 milliméter, de lehet nagyobb is.
Aránytalan kiosztás és vékony csíkok: elmaradt az előzetes kiosztási terv. A burkoló egyszerűen az egyik sarokból kezdte a munkát, a végén pedig „ahogy kijött, úgy maradt”. A falak szélén maradó 1-2 centis csempecsíkok nemcsak csúnyák, hanem sérülékenyebbek is. Az ilyen megoldás azonnal amatőr hatást kelt.
A minta figyelmen kívül hagyása: figyelmetlenség vagy kapkodás eredménye. Sok burkolólap hátoldalán nyíl jelzi a helyes irányt, a mintás vagy márványhatású lapoknál pedig különösen fontos az összehangolt mintázat. Ha kimarad a megfelelő illesztés, a tér összképe rendezetlenné válik. A minták „megtörnek”, a márványerezetek összevissza futnak, ami kifejezetten zavaró látványt eredményez.
Hullámzó fugák: nem használtak fugakereszteket vagy szintezőelemeket (vagy nem jól), illetve a burkoló nem korrigálta megfelelően a lapok eltéréseit. Ezeket a görbe fugavonalakat a szem azonnal kiszúrja. Az egész helyiség igénytelenebbnek hat tőlük.
Csúnya, „kiharapdált” vágások: oka, hogy nem megfelelő szerszámokat használtak. A pontos vágás helyett sokszor csípőfogóval próbálják „kifaragni” a nehezebb részeket is. Ilyenkor a csaptelepek takarórózsái nem fedik el teljesen a hibákat, a sarkoknál és csőáttöréseknél pedig roncsolt szélek maradnak.
Csúnyán, lassan dolgozik? Mit tehet a megbízó, ha elégedetlen a szakival? Katt ide, és kiderül!
A füllel hallható és a műszaki hibák
Üreges hang kopogtatáskor: oka, hogy a ragasztót nem egyenletesen terítették el, vagy csak néhány ponton került a lap alá. Ilyenkor üres részek maradnak a burkolat alatt. A lap könnyebben megrepedhet, felválhat, padlófűtés esetén pedig romlik a hőleadás hatékonysága is. Gyors ellenőrzés: finoman kopogtasd végig több helyen a burkolatot. A tompa hang általában stabil ragasztásra utal, a kongó hang viszont problémát jelezhet.
Vízszint és lejtés hibái: a burkoló nem ellenőrizte megfelelően az aljzatot vagy a szükséges lejtést. Következménye, hogy a víz nem a lefolyó felé folyik, hanem megáll a padlón. Ez penészesedéshez, kültéren pedig akár fagyási károkhoz is vezethet. Gyors ellenőrzés: zuhanyzóban vagy teraszon önts ki kevés vizet a padlóra. Ha tócsa marad utána, a lejtés valószínűleg hibás. Figyelem: nem kell mindenhol lejtés, csak a lefolyóknál, illetve a teraszokon, erkélyeken!
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Dilatáció hiánya: nem hagytak megfelelő tágulási hézagot a falak mentén, vagy a réseket egyszerűen kifugázták. A burkolatnak nem marad helye a mozgásra és a hőtágulásra. Idővel felpúposodhat vagy elválhat az aljzattól.
Így varázsolhatod fényessé és újjá a laminált padlót: 4 dolog, amit érdemes megcsinálni - katt ide!
Padlófűtéses felület előkészítésének ellenőrzése (felfűtési jegyzőkönyv hiánya): a burkoló nem kéri el a padlófűtés felfűtési–lehűtési jegyzőkönyvét. Ha a burkolás nem stabilizált aljzatra történik, a későbbi hőtágulás repedéseket, felválást vagy fugasérülést okozhat. A hibák sokszor csak hónapokkal később jelentkeznek, amikor már drága a javítás.
Anyaghasználati és tisztasági hibák
Különböző rendszerek összevissza keverése: a burkoló különböző gyártók ragasztóit, alapozóit, vízszigetelőit és fugázóit kombinálja anélkül, hogy ellenőrizné azok kompatibilitását. A különböző márkájú anyagok nem feltétlenül működnek együtt. Ez tapadási problémákhoz, repedezéshez, vízszigetelési hibákhoz vagy idő előtti leváláshoz vezethet. A profi burkolók általában komplett rendszerekben gondolkodnak, nem pedig külön-külön összeválogatott anyagokban.
Kifehéredő vagy repedező fuga: ennek több oka is lehet, a leggyakoribb, hogy túl sok vizet kevertek fugához, vagy a burkolat alatti rétegek még nem száradtak ki megfelelően, illetve rossz anyagot használtak. A fuga foltossá, porózussá válhat, az egész burkolat pedig koszos hatást kelthet.
Rugalmas szilikon hiánya a sarkokban: ha a fal- és padlótalálkozásokhoz is hagyományos fugázót használtak, a sarkoknál idővel hajszálrepedések jelenhetnek meg, amelyeken keresztül a nedvesség a burkolat mögé szivároghat. A hőtágulás okozta mozgások miatt a cement alapú fuga megrepedhet, ezért alkalmaznak a megbízható szakemberek ott rugalmasabb szilikon fugát.
Rászáradt ragasztó és fugamaradványok a felületen: hanyag vagy kapkodó munka, elmaradt utótakarítás. A megszáradt anyagokat később sokszor csak a burkolat sérülésének kockázatával lehet eltávolítani. Gyakran a kosz próbálja elfedni a pontatlan kivitelezést.

Rendezetlen munkaterület: hanyag munkavégzés és figyelmetlenség. A széthagyott törmelék és szerszámok még az elkészült burkolatban is kárt tehetnek, az elszállítás költsége pedig gyakran a megrendelőre marad.
Mit mondj a burkolónak, ha hibát látsz?
Sokan azért nem mernek szólni, mert attól tartanak, hogy „nem értenek hozzá”. Pedig néhány egyszerű kérdéssel gyorsan kiderülhet, mennyire magabiztos és szakmailag felkészült a kivitelező. Ilyen lehet például:
- Normális, hogy ennyire kong a lap?
- Tervezett volt ez a kiosztás?
- Nem túl keskeny ez a csempecsík a fal mellett?
- Miért marad meg a víz a zuhanyzóban?
És még lehetne sorolni: inkább kérdezz rá mindenre, amiben nem vagy biztos, vagy számodra nem megfelelő. Egy valódi szakember általában nyugodtan és érthetően válaszol. A kókler viszont gyakran legyint, terel, vagy azzal próbálja elintézni a problémát, hogy „ez ilyen”.
Honnan lehet tudni, hogy megbízható-e a kihívott szakember? Amit megéri ellenőrizni
Manapság nehéz jó és megbízható szakembert találni: hogyan érdemes meggyőződni róla, hogy az-e?
ElolvasomFotók: Getty Images


















