Kíméletlen szerek makacs dugulás ellen
Ha áll a víz a lefolyóban, csak fogj egyet a következő szerek közül, öntsd a csőbe, és a dugulásnak annyi.
Az első intő jel, hogy valami nincs rendben a lefolyóval, az, amikor a víz a szokásosnál lassabban folyik le. Ne vedd félvállról a dolgot, hiszen az elhanyagolt lefolyók egy idő után teljesen eldugulnak, az pedig nem olcsó dolog, ha szakembernek kell rendbe tennie.
Néhány, a legtöbb háztartásban megtalálható szerrel biztosíthatod a lefolyók átjárhatóságát, sőt, van közöttük olyan is, mellyel a már eldugult csöveket is megmentheted. A következők már többször bizonyították hatékonyságukat, ha azonban mégsem sikerül orvosolnod velük a bajt, barkácsolás helyett hívj szerelőt.
Megelőzésként is: bórax
A bórax, mely közeli rokona a bórsavnak, sokoldalú vegyület: a tisztítószerek nagy részét kiválthatod vele, többek között a dugulás elhárítására gyártottakat is. Ha még nem ismerted, és nincs otthon, háztartási üzletekben vagy ökoboltokban keresd, ezekben néhány száz forintért vásárolhatod meg.
Az eldugult lefolyókon a következőképpen segíthetsz vele: tölcsérrel juttass a lefolyóba fél pohár bóraxot, és lassan önts utána két pohár forrásban lévő vizet. 15 percig hagyd dolgozni a keveréket, majd öblítsd le forró vízzel. Ha kell, ismételd meg a műveletet. Ez hatékony, mégis kíméletesebb megoldás, mint a maró tisztítószerek használata.
Vízkő ellen
A vízköves, el-elduguló WC tisztításában is segít a bórax. Keverj össze egy keveset citromlével, és ezzel a keverékkel mosd át a WC-csésze belsejét. Egy jó adagot a lefolyóba is önts.
Hagyd így a WC-t egy-két órán át: a keverék ezalatt fellazítja a vízkőlerakódásokat, melyek egyszerűen távoznak a lefolyón, és ezzel megakadályozható a dugulás is.
Filléres csodaszer: ecet
Az ecet hasonlóan sokoldalú, mint a bórax, érdemes hát otthon tartanod egy-két palackkal. A dugulásra hajlamos lefolyón is segít. Ha a víz lassan ugyan, de még lefolyik, önts a lefolyóba két deciliter tömény, 20%-os ecetet, majd hagyd úgy egy éjszakán át. Másnap töltsd meg forró vízzel a kagylót. Az ecet által fellazult szennyeződést és vízkövet a forró víz leoldja, és a lefolyó ismét átjárható lesz.
Szódabikarbónával, sóval keverve
Az ecetes-szódabikarbónás keverék talán a leghatékonyabb a dugulás elhárítására és egyben a lefolyó kellemetlen szagának eltüntetésére. Ráadásul sokkal jobban kíméli a csővezetéket - nem is beszélve a pénztárcádról -, mint a bolti tisztítószerek. A mosdókagyló és a kád dugulásának megszüntetése érdekében egy tölcsér segítségével önts a lefolyóba fél pohár szódabikarbónát, majd egy pohár ecetet. Amikor a habzás alábbhagy, öblítsd le forró csapvízzel. Várj néhány percet, majd folyass rá hideg vizet is. Az ecet sóval kombinálva is hatékony. Önts a lefolyóba először fél pohár sót, majd két pohár forrásban lévő ecetet. Ezután öblítsd le forró, majd hideg vízzel.
Meglepő segítség: pezsgőtabletta
A pezsgőtabletta, de a protézistisztító tabletta is kitűnően használható a folyton eltömődő lefolyók kitisztításánál és a dugulás elhárításánál. Előbbi pezsgő hatásának köszönhetően hatékonyan tisztítja a WC-csészét. Tegyél néhány darabot a csészébe, majd hagyd 20-30 percig hatni. Ha az idő lejárt, a WC-kefével lazán dörzsöld át a felületet, majd öblítsd le. Ezzel a dugulást is megszüntetheted, és a csészét is megtisztíthatod a vízkőtől és a szennyeződésektől.
A protézistisztító tabletta fehérítő hatóanyagot tartalmaz, ez váltja ki azt a kémiai reakciót, melynek segítségével a tabletta eltávolítja a lepedéket, és fehéríti az elszíneződéseket. Ezzel magyarázható az is, hogy a tablettával nagyszerűen ki lehet tisztítani többek között a WC-t is. Alkalmazása ugyanúgy történik, mint azt a pezsgőtablettánál részleteztük.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezzel a lefolyókat is tisztán tarthatod. Ha viszont dugulást szeretnél megszüntetni vele, dobj néhány szemet a lefolyóba, és addig folyass bele forró vizet, amíg a cső ki nem tisztul. Ha a dugulás makacs, dobj a lefolyóba három tablettát, önts utána egy pohár ecetet, és néhány percig hagyd hatni. Ezután folyass forró vizet a lefolyóba egészen addig, amíg a dugulás megszűnik.
OLVASD EL EZT IS!
- házimunka
- fürdőszoba
Ezekkel a praktikákkal lesz pillanatok alatt ragyogó a kád!
- illat
- házimunka
Így szüntesd meg a hűtő kellemetlen szagát!
- fűszer
- házimunka