Így spórolj meg évente 100 ezer forintot a lakásban

5 egyszerű trükkel

Minimális befektetéssel több tízezer maradhat a pénztárcádban, és még a környezetednek is jót teszel.

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ugyan a téli időszakban a legnagyobb egy lakás rezsije a fűtés költségei miatt, és szerencsére ez a szezon egy ideje már véget ért, a rezsicsökkentő tippeknek egész évben van létjogosultságuk.

A kényelem vagy épp a mindennapos rohanás miatt gyakran nem fordítunk elegendő figyelmet a vízfogyasztás vagy az áramhasználat optimalizálására. Számos hasznos tipp ismert, melyek révén nemcsak a pénztárcádat, de a környezetedet is védheted.

Perlátor a csapokra

Ez az egyszerű eszköz nem más, mint egy fémszövetes szűrő, ami a víz mozgási energiáját felhasználva levegővel dúsítja azt. Használatával 30 százalékkal csökkenthető a vízfelhasználás az egyes csaptelepeknél.

Egyes helyeken akár öt-hatezer forintot is elkérnek érte, máshol már két-háromezer forintért is hozzájuthatsz a perlátorhoz. Mosogatásoknál, illetve zuhanyzásnál veheted a legnagyobb hasznát, hiszen a megszokottnál kevesebb vizet fog átengedni, miközben ezt te észlelni sem fogod.

Válts energiatakarékos izzókra!

A rezsikiadásokat illetőn két nagy előnyük van az ilyen izzóknak: nemcsak tízszer hosszabb az élettartamuk, mint a hagyományos égőknek, de csak negyedannyi energiát használnak fel.

Igaz, ezek beszerzése többe kerülhet, mint a hagyományos izzóké, de az áruk ezer órára vetítve négyszeresen is megtérül.

Ennek ellenére érdemes meggondolni, hogy mely helyiségben cseréled le az izzót energiatakarékosra, ugyanis a gyakori le-fel kapcsolgatásokkal többet fogyaszt, mint egy hagyományos izzó - ott mindenképpen válts, ahol öt percnél többet tartózkodsz, hiszen ennyi idő kell az energiatakarékos izzók bemelegedéséhez.

Még jobb a LED
Az energiatakarékosnál még jobb befektetésnek bizonyulnak a LED-izzók, melyek az energiatakarékosokhoz képest feleannyit, a hagyományos izzókhoz képest pedig tizedannyi áramot fogyasztanak, ráadásul higanyt sem tartalmaznak, így téve még környezetbarátabbá azt. Áruk széles skálán mozog: 1500 és 12 000 forint között veheted meg a különböző típusokat.
 

WC-tartály-nehezék

A régi típusú WC-ket ha lehúzod, akkor a tartályban lévő összes víz lefolyik, ami sok esetben csak pazarlás. Az úszóra helyezett nehezék azonban lehetővé teszi, hogy csak annyi víz folyjon ki, ameddig a lehúzva tartod a WC-t.

Egyetlen hátránya, hogy érzés alapján működik, tehát nem tudod pontosan, mennyi vizet engedsz ki a tartályból, de még így is a korábbi vízfelhasználás negyedére-ötödére lesz szükség körülbelül, amivel 70-80%-ot spórolhatsz meg - és mindezt megközelítőleg 2000 forintos árért.

Főzz okosan!

Hétvégi nagyobb főzéseknél hajlamos lehetsz észrevétlenül is feleslegesen pörgetni a villanyórát vagy fogyasztani a gázt. Ha viszont optimalizálod a folyamatot, sokat tehetsz az alacsonyabb számlákért.

Ügyelj arra, hogy mindig akkora edényt használj, mint amekkora a főzőlap mérete, a főzés legutolsó fázisában pedig érdemes öt-tíz perccel korábban lekapcsolni a tűzhelyet, hiszen azután még ennyi ideig meleg marad a sütő vagy a főzőlap.

A hosszú főzési idejű ételek esetében - például húsleves - forrás után teljesen felesleges alacsony fokozatnál magasabban készíteni az ételt, ugyanis nagyobb hőfokra állítva sem fog a hús hamarabb megpuhulni, hiszen a víz nem lesz melegebb a forráspontjánál.

Egyéb költségek

A fentiek mellett is akadnak egyéb rendszeres kiadások is, melyek felülvizsgálatával szintén spórolhatsz: ilyenek például a kábeltévé és az internet díja. Teljesen felesleges 150 csatorna, ha rendszerint ugyanazt a néhányat nézed, de a legmagasabb letöltési sebességű internet helyett is lehet, hogy megteszi egy közepesebb sebességű, ha csak általános tájékozódásra és e-mailezgetésre használod azt.

Mi tartozik a közös költségbe?

A rezsin felül a közös költség is komoly kiadást jelent havi szinten. Nézd meg videónkat, és tudd meg, mi tartozhat bele, és mi az, amiért nem kell fizetned!

Érdemes a biztosítások és a folyószámla költségeit is felülvizsgálnod, hiszen a piacon rendre akadnak olyan új szereplők, melyek a versenytársakénál kedvezőbb díjszabással szeretnék bővíteni az ügyfeleik számát, de az is lehet, hogy olyan szolgáltatásért fizetsz, amelyre nincs is szükséged.

Ezt is szeretjük