Így duplázd meg a nappalit!
Elég egy jól megválasztott polc, és máris nagyobbnak érzed a szobát. Íme, a legjobbak és a legolcsóbbak!
Minél kisebb egy lakás, annál nagyobb kreativitást igényel a berendezése. Bármennyire is nehéz, a garzontulajdonosoknak le kell mondaniuk a hatalmas sarok-ülőgarnitúrákról és a végtelennek tűnő polcrendszerekről, ha szeretnék kényelmesen használni a lakásukat.
Szerencsére azonban ezeken kívül is van miből választani a bútorok terén, hiszen a gyártók már évek óta szem előtt tartják a kisebb lakások tulajdonosainak igényeit.
A kihúzható kanapé, az összecsukható étkezőasztal és a galéria szinte kötelező kellék a garzonban, ahogy érdemes egy praktikus térelválasztót is beszerezni, ha van még néhány szabad négyzetméter a lakásban. Ezek a bútorok ugyanis nemcsak plusz tárolóhelyeket biztosítanak, de segítségükkel egy csapásra két helyiséggé alakíthatod a lakásod talán egyetlen szobáját. Ismerj meg néhányat, melyre érdemes áldoznod!
Négy tipp, hogy jó vételt csinálj!
Könnyű elsőre beleszeretni egy bútordarabba, meggondolatlanul vásárolni azonban nem érdemes. A következőkre ügyelj!
- Mielőtt elindulnál, mérd le a szobában azt a helyet, ahová a térelválasztót tervezed elhelyezni. Túl nagy bútort ne vegyél, ha a szoba egyébként is zsúfolt.
- Vásárlás előtt alaposan nézd meg a kiválasztott bútordarabot, hogy nincs-e elrepedve, vagy nincs-e rajta sérülés. Ha találsz rajta, de nincs raktáron már belőle ép darab, kérdezz rá, hogy van-e lehetőség arra, hogy olcsóbban megvehesd.
- Ne feledd: még a leértékelt árura is jár a garancia, ezért mindig kérd el és őrizd meg a vásárlást igazoló blokkot!
- A kiszemelt bútort nem érdemes azonnal megvenned. Inkább tetesd félre, és még aznap nézz utána - például az interneten -, hogy esetleg megtalálod-e máshol olcsóbban.
Egy jelzésértékű darab a KIKA-tól
A térelválasztók bőséges választékában nem egy olyat találni, melyet méreténél fogva sokan használhatatlannak találnak. Csakhogy a méret nem minden esetben fontos: egy alacsony, csupán jelzésértékű bútordarab éppen annyira képes elválasztani az adott helyiség különböző funkciókat ellátó részeit, mint egy mennyezetig érő paraván. A KIKA bútorával is ez a helyzet.
Bár a Quadro csupán 80 centiméter magas, a bútorok megfelelő elrendezése mellett igenis képes ellátni a neki szánt szerepet. Nagy előnye, hogy nem csak négy fakkja, hanem a teteje is használható rakodófelületként - akár kedvenc szobanövényedet is tarthatod rajta. Diófa színben kapható.
Ára: 19 900 forint.
Egy különleges darab különleges lakásba
Ha van elég helyed, vagy mindenképpen hangsúlyosabb térelválasztóra vágysz, akkor a Retz bútoráruházat érdemes felkeresned. A kedvező árú kanapék és ágyak mellett olyan gyöngyszemekre lelhetsz ugyanis itt, mint a Labirint térelválasztó.
Az előző bútornál jóval nagyobb polcrendszer 11, szinte véletlenszerűen elrendezett rekesszel rendelkezik, így elég lehetőséget ad arra, hogy kedvenc könyveidnek, vázáidnak és magazinjaidnak helyet találj. A 151 centiméter magas, karcsú, fekete színben kapható térelválasztó különleges darabja lehet a lakásodnak, ha kedveled a modern, ugyanakkor visszafogott stílusú bútorokat.
Ára: 27 290 forint.
Egy magas darab nagy belmagasságú lakásba
Ha elég nagy belmagassággal rendelkezik az otthonod, akkor bátran választhatsz egy magasabb térelválasztót is a szobába. Nem baj, ha keskeny, hiszen a cél nem az, hogy faltól falig érjen, a lényeg, hogy jelezze: a szoba egyszerre több funkciót tölt be. A Möbelix kínálatában találtunk rá a Robin polcos elemre, mely tökéletesen alkalmas arra, hogy elkülönítse a szobának azt a részét, amit munkára használsz attól, amelyiket pedig pihenésre vagy a vendégek fogadására.
A 193 centiméter magas és 55 centiméter széles bútor öt rekesszel rendelkezik.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A polcok közötti távolság pedig elég nagy ahhoz, hogy akkor se zárja el a fényt a helyiség két része között, ha telepakolod könyvekkel, gyertyatartókkal vagy egyéb dekorációkkal.
Ára: 22 990 forint.
OLVASD EL EZT IS!
- fény
- bútor
Így újítsd fel az otthonod ingyen!
- fény
- olcsó
5 rafinált fortély, ha kicsi a lakásod
- bútor
- konyha