Fulladást és rákot okozhat a tisztítószer
Komoly veszélyt jelenthet az egyik legnépszerűbb tisztítószer, nem árt vigyázni vele!
A nátrium-hipoklorit vizes oldalát jelentő hipó a háztartásokban fellelhető egyik legerősebb vegyszer, melyet elsősorban fertőtlenítésre és fehérítésre használnak. Nem véletlen azonban, hogy más klórtartalmú tisztító- és fertőtlenítőszerekkel egyetemben sokan úgy vélik, használatát minimális mértékűre kellene visszaszorítani.
Így gondolják ezt annak a magyar civil kezdeményezésnek a követői is, akik azt kívánják elérni, hogy gyermekek közelében, például óvodákban egyáltalán ne lehessen klórtartalmú fertőtlenítőszereket, például hipót használni, ennek ugyanis véleményük szerint igen súlyos következményei lehetnek.
Mérgező és rákkeltő is lehet
A kezdeményezéshez többek között gyermekorvos, vegyészmérnök és élelmiszer-ipari mérnök is csatlakozott - ide kattintva olvashatsz minderről bővebben -, a céljait pártoló dr. Suhajda Ágnes biotechnológiai szakértő, a Műegyetem tudományos munkatársa például szintén igencsak aggasztó véleményt fogalmazott meg a hipóval kapcsolatban.
Úgy véli, az erősen oxidatív szer - a használata során felszabaduló naszcensz oxigén nagyon reakcióképes, és oxidálja a szerves anyagokat - alkalmazása igen veszélyes, részben a lúgos kémhatás, részben pedig a belőle felszabaduló klórgáz miatt. Nagyobb mennyiségben belélegezve mérgező hatása van, bőrre, nyálkahártyára kerülve pedig súlyos felmaródásokat okoz.
A hipoklorit továbbá szerves aminokkal reagálva klóraminokat hoz létre, melyek dr. Suhajda Ágnes leírása alapján, folyamatos bevitel esetén rákkeltő hatásúak. Úgy véli, ez a probléma különösen konyhai edények hipóval történő mosogatása vagy öblögetése következtében állhat elő, tehát ezt semmiképp ne tedd vele!
Amire még nagyon figyelj, ha használod!
A biotechnológiai szakértő szerint a hipót általános tisztítószerként nem lenne szabad alkalmazni, csupán alkalomszerűen, védőruházatban, többek között olyan súlyos problémák esetén, mint amilyen egy járványveszély.
Ha mégis alkalmazod, a következmények elkerülése érdekében elengedhetetlen a fokozott óvatosság. Ennek jegyében sose használd védőfelszerelés nélkül - gumikesztyűt mindenképp vegyél, de arcmaszk, esetleg védőszemüveg is tanácsos lehet -, arra pedig fokozottan figyelj, hogy ne keverd, illetve ne használd egyszerre más vegyszerekkel, például ammóniával vagy épp savakkal, például sósavval - utóbbiakkal reagálva olyan mérgező gázok szabadulnak fel, melyek fulladást is okozhatnak.
Mindig olvasd el a biztonsági leírást, továbbá sose használd zár térben: már alkalmazása közben is szellőztess, de utána is gondoskodj arról, hogy tiszta, friss levegőt engedj a helyiségbe. Emellett bármit tisztítottál is meg hipóval, utána vízzel is alaposan öblítsd le. Ha esetleg a bőrödre vagy a szemedbe került, a megoldás az alapos, bő vízzel való le-, illetve kiöblítés.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció