Hogyan lehet saját fűszerkerted? Megyeri Szabolcs tanácsai segítenek, mit hová, hogyan ültess, és miként gondozz
A kertészt kérdeztük, miként érdemes kialakítani egy házi fűszerkertet.
Ha valaki jól ízesített ételeket szeretne főzni, elég, ha elmegy a boltba, és beszerez néhány tasak szárított fűszert. Annak azonban egészen más aromája, illetve sokkal különlegesebb hangulata van, ha az ember maga nevelgeti a fűszereit, és abból szemezget friss leveleket.
Ha valaki szívesen kipróbálná a fűszernövény-termesztést, de bizonytalan, hol, és főként hogyan tehetné ezt meg, jól hasznosíthatja a kertész, Megyeri Szabolcs tanácsait.
Hol legyen a fűszerkert?
Természetes, hogy az elején sok kérdés felmerül. Az egyik legjelentősebb mind közül, hogy hová is kerüljön a fűszerkert. Bár azoknak, akiknek van kertje, könnyebb a helyzete, azoknak sem kell csüggedni, akik lakásban élnek. A kertész szerint kis odafigyeléssel mindenki sikert érhet el a fűszernövény-termesztésben.
- Fűszernövényeket szinte bárhol, így a lakásban, a kertben vagy a balkonon is lehet nevelni, csupán arra kell ügyelni, hogy nem minden fűszer érzi magát ugyanolyan jól kint, mint bent, és fordítva. A lakásbelsőben sikert lehet elérni például a kakukkfűvel, zsályával, snidlinggel, korianderrel, oregánóval, míg a levendula, a rozmaring, a menta, a tárkony, a citromfű vagy az édeskömény a kertben növekednek szívesebben. A benti fűszereknek elegendő pár cserép vagy virágláda, friss termőföld és persze megfelelő elhelyezés, hogy kellő mennyiségű napfényt és huzatmentes helyet kapjanak.
A kertben sokkal változatosabbak a lehetőségek, a fűszerágyás lehet hagyományos elrendezésű vagy modern, akár kifejezetten dekoratív is. Így aki nem szeretné veteményessel megtörni a kerti látványt, de szívesen gondozna haszonnövényeket, bátran dönthet a fűszerek mellett - mondja a kertész.
A fűszernövény-termesztés valóban nemcsak a konyhai szükségleteket fedezheti, hanem különleges, fantáziadús módon díszíti is a kertet.
- Népszerű a sakktábla alakú, a körcikkelyes vagy a spirális formájú fűszerkert, de roppant tetszetős lehet a lépcsőzetes emelt ágyásba helyezett fűszeregyüttes. Gyakori, hogy a háziak a fűszernövények közé vadvirág- vagy gyógynövénymagokat szórnak ki, így nemcsak hasznos, de átlagon felül esztétikus is lesz az összkép! A fűszernövények gondozásához viszonylag kevés felszerelés kell, elsősorban kis méretű kéziszerszámokra, ültetőkanálra, kultivátorra, öntözőkannára lesz szükség - sorolja a szakértő.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Milyen fűszerek nevelhetők egyszerűen?
A fűszernövény-termesztés nem megugorhatatlan kihívás, ám azt jó tudni, hogy ezt a tevékenységet is, mint minden mást, az elejétől, kicsiben érdemes elkezdeni. Ha valaki túl nagy elvárásokkal ugrik bele, hamar csalódhat, és elmegy a kedve az egésztől. Jobb türelemmel lenni és tapasztalatokat szerezni, majd egyre bővíteni a növények sorát. De vajon mi kerüljön az ágyásokba, amit egyszerű nevelgetni?
- A legkönnyebben a mediterrán fűszernövényekkel lehet boldogulni, ezek ugyanis jellemzően csupán sok napfényt, meleg fekvést és jó minőségű talajt kívánnak, gondozási feladataik minimálisak. Az oregánó, a zsálya, a kakukkfű, a bazsalikom vagy a rozmaring mind ilyenek, ezekkel a teljesen tapasztalatlan hobbikertészkedők is bátran próbálkozhatnak. Szintén biztos befutó a menta, melynél csak arra kell figyelni, hogy földje sose száradjon ki teljesen, egyebekben problémamentesnek számít. Könnyűnek ígérkezik a kapor vagy a borsikafű nevelése is, a torma és a fokhagyma ellenben már inkább a haladó kertbarátoknak valók.
Ha már megszületett a döntés, hogy mi kerül a fűszerkertbe, nem maradt más hátra, mint beszerezni a magokat, illetve a palántákat. Fontos, hogy ezeket megfelelő forrásból vásárolja meg az ember, majd szakszerűen vesse, ültesse el.
- Fűszernövényre több módon szert tehetünk. Az egyik legegyszerűbb lehetőség, ha magot vetünk, ilyenkor a palántázáshoz hasonlóan kell előnevelni a növényt, vagyis a cserepet fóliával fedve, a földet melegen tartva kell várni a magoncok előbújását, ezt követően pedig napos helyen kell nevelgetni a zsenge növényt. Ez a fázis átugorható palántavásárlással, ilyenkor egy „készre” nevelt növényt lehet azonnal kiültetni vagy a balkonon, ablakpárkányon tovább gondozni. Fontos megjegyezni, hogy az élelmiszerboltokban kapható élő fűszernövények nem konyhakerti tartásra való növények, hanem egyszer használatos, dekoratív fűszerek! Ezek a fűszerfélék ugyanis nincsenek megfelelően tápanyagozva és öntözve, gyökérzetük gyakran csonka, így gyengék, és csak rövid ideig - az első felhasználásig - maradnak életben.
Fűszernövény-palántát mindig szaküzletből, például kertészetből vagy gazdaboltból szerezzünk be, de jó forrás lehet egy közeli piac ismert, megbízható árusa is! Számos fűszer, így többek közt a rozmaring, a zsálya, az oregánó vagy a kakukkfű sikeresen szaporítható hajtásdugványról. Ilyenkor egy már kifejlett növény hajtásának felső, félarasznyi részét kell lemetszeni, majd ezt a darabot lehet elültetni. A nedvesen tartott közegben a hajtás hamarosan gyökeret ereszt, és pár hét múlva önálló növényként nevelhető tovább - mondja a kertész.
Így lesznek szépek a fűszernövények
Már csak egy feladat maradt: a kívánt eredmény érdekében azt is tudni kell, hogy a fűszernövények milyen gondoskodást igényelnek. Aki nem tájékozódik alaposan előre, hamar csalódhat, de aki odafigyel rá, hogy mennyi vízre, napsütésre és pontosan milyen gondozásra szorul a növénye, sikert, vagyis finom fűszereket arathat.
- A fűszernövények nevelése a lakásbelsőben nem jelent nagy kihívást, hiszen ilyen körülmények között kártevőkkel, talajlakó élősködőkkel és növénybetegségekkel nem kell számolni, persze ennek előfeltétele, hogy az ültetéshez gyomoktól és élősködőktől mentes, friss, zsákos termőföldet használjunk. A cserép vagy a balkonláda legyen alul lyukas, hogy a fölösleges víz távozhasson, és jó ötlet az edény aljára 3-5 centiméter vastagon zúzott kőből vagy kavicsból álló vízelvezető réteget kialakítani, így az esetlegesen felgyűlő nedvesség nem tudja károsítani a gyökereket.
A kertben fontos előkészület a gyommentes, porhanyós állagú, tápanyagokban gazdag közeg kialakítása, ezt ásással, gereblyézéssel, és szerves trágya vagy komposzt kihelyezésével érhetjük el. A fűszerek többsége a meleg, napos, de legfeljebb félárnyékos fekvést kedveli, fénytelen vagy huzatos, nyirkos helyen nem fejlődnek megfelelően, vagy a fűszer aromája gyenge, élvezhetetlen lesz. A mediterrán fűszerfélék nem tolerálják a tartós nedvességet, míg más fajok rendszeres öntözést kívánnak. A fűszerféléknek általánosságban kisszámúak a betegségeik, és kártevők is ritkábban támadják őket, minél aromásabb, erősebb illatanyaggal bír egy fűszer, annál inkább védett a kártevőkkel szemben. Olyannyira igaz ez, hogy számos fűszernövényt egyenesen rovarriasztóként szokás ültetni a veteményesbe, így például a kerti zsázsa, a majoránna, a zsálya vagy a levendula jól bevált rovarűzők - mondja Megyeri Szabolcs.
Kertész, kertészmérnök, blogger: látható a kertben tevékenykedve, amint a számítógép előtt dolgozik, illetve különböző médiafelületeken is ad interjút szakmai témákban. Emellett előadásokon is lehet vele találkozni akár élőben, akár videócsatornáját követve.
Így kell bazsalikomot termeszteni
Ha valaki szívesen termesztene bazsalikomot, akkor jó, ha megismeri ennek a növénynek a speciális igényeit. Paradicsomos, olaszos ételek elengedhetetlen ízesítője!
Hogyan szaporítsunk bazsalikomot? Így lesz egyetlen cserépből igazi ültetvény - Megyeri Szabolcs tanácsai
A fűszernövény-termesztés kicsi konyhában is megoldható: a bazsalikomról kérdeztük meg a kertészt.
Elolvasom