Különös, űrbéli otthonok a Földön: a földhajó a jövő önfenntartó otthona is lehet

Szemétből épülnek, és önfenntartóak, az emberi túléléshez szükséges szempontok alapján.

Földhajó, önfenntartó otthon
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A ház vagy lakás, amit az ember az otthonának hívhat, rendkívül fontos szerepet játszik a legtöbbek életében. Jó esetben egy olyan hely, ahová a nehéz munkanap után visszavonulhat pihenni, a családtagjai és a saját holmija veszi körül. Az otthonok és a velük kapcsolatos igények a történelem során folyton változnak, az igények és a lehetőségek alakítják felépítésüket. 

Az utóbbi évek nagy trendjei között szerepelnek az okosotthonok és az önfenntartó házak is, utóbbiakhoz tartoznak az úgynevezett földhajók, amelyekről sokan pedzegetik, hogy a jövő otthonai lehetnek, reagálnak a klímaválsággal kapcsolatos aggodalmakra, és szem előtt tartják az emberek alapvető szükségleteit is. 

Űrhajó - földhajó

A földhajó neve az űrhajóén alapul, hogy ezzel is jelezze, hogy az otthon mindent biztosítani tud a lakójának, ami a túléléshez szükséges. Az ötlettel az amerikai építész, Michael Reynolds kezdett foglalkozni az 1970-es években. Azt szerette volna, ha az otthonok építésekor három fő kritérium teljesül. Ezek a következők: helyi anyagokból vagy újrahasznosított elemekből készüljenek, természetes energiaforrásokkal működjenek, függetlenül a hálózattól, illetve az is létre tudja hozni őket, aki nem járatos az építkezésekben. 

Az alapvető emberi szükségletek, amiket figyelembe kell venni a folyamat során, az energia, ami a földhajó esetében megújuló energiaforrásokat jelent, a szemétkezelés, ami már az újrahasznosításban is megmutatkozik, a szennyvízkezelés, a menedék, a tiszta víz és az élelmiszer. A házakat úgy tervezik meg, hogy a környezetből mindenféle csapadékot össze tudjanak gyűjteni, majd meg is tudjanak tisztítani, ihatóvá téve azt. A lakók mindenhez ezt használják a háztartásban, kivéve a WC öblítéséhez, az szürkevízzel, azaz egyszer már használt, ivásra nem alkalmas vízzel történik. A házakat úgy tervezik, hogy alkalmasak legyenek az energia gyűjtésére és tárolására, többnyire szél- és napenergiára támaszkodnak. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az első földhajókat Új-Mexikóban, a Rio Grandéhoz közel építették, házközösségekként. Eleinte kifejezetten fontos volt, hogy a közösségek tagjai támogassák egymást, segédkezzenek az építkezésekben. A dizájn világszerte elterjedt annak ellenére, hogy sok helyen jogi akadályokat gördítettek az útjába. A gumiabroncsokból, konzervdobozokból és más hulladékokból készülő passzívházak jellegzetes látványt nyújtanak, de az is elmondható róluk, hogy általában nem épül belőlük két ugyanolyan. A mai napig zajlik a kísérletezés, a részletek tökéletesítése. A technika iránt érdeklődők az Új-Mexikóban, Taosban lévő látogatóközpontot keresik fel. 

10 imádni való miniház

Kis méret? Talán inkább parányi: a miniházikók olykor egy közepes szoba méretének is alig-alig felelnek meg. Szinte hihetetlen, de valóban mindennek van bennük helye. Amerikai konyha, háló a galérián, csinos kis fürdő, eszes tárolómegoldások jellemzik őket, és ha egy kis kreativitással és stílusérzékkel rendezik be, valódi ékszerdobozok lehetnek.

10 imádni való miniház, amiben tényleg minden elfér: most azonnal beköltöznénk

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük