Állandó, lüktető fejfájással küzdesz?

3 eszköz a veszélyes elektroszmog ellen

Az elektroszmog hatással lehet szervezeted működésére.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyre többen állítják, hogy a sok elektromos kütyü káros hatással van az ember szervezetére, sőt, egyes kutatók daganatkeltőknek is tartják őket.

Ugyan ez még nem nyert bizonyítást, de nem árt, ha előrelátó vagy, és védekezel az elektroszmog hatásai ellen.

Veszélyes elektroszmog?

Elektroszmognak az elektromos berendezések működése során kibocsátott elektromágneses sugárzást nevezik. Habár, amit a mikrohullámú sütő, a mobiltelefon vagy például egy számítógép kibocsát, elég gyenge, nem tudni, valóban káros-e, avagy sem, hiszen még egyiket sem sikerült bizonyítani.

Az elektroszmogot úgy kell elképzelni, mint a levegőben terjedő szmogot, tulajdonképpen ez is a légszennyezettség egyik fajtája, ezért nem kizárt, hogy, ha sokat van bekapcsolva a számítógép, és ritkán szellőztetetsz, akkor megfájdul a fejed a felgyűlő energiáktól.

Sólámpa

Elsősorban feng shui-kellékként szokták számon tartani a sólámpát, mert segít az életenergia, a chi áramlásában, ugyanakkor a párát is megköti a magas nedvességtartalmú helyiségekben. De a sólámpa vagy éppen a kisebb sómécses az elektroszmog ellen is hatásos.

Állandóan fáj a fejed? 8 gyógyító szín az otthonodba

Nézegess képeket!

Elolvasom

A só ugyanis negatív ionokat bocsát ki, melyek semlegesítik az elektromos berendezésekből sugárzó pozitív ionokat. Tehát azokba a helyiségekbe, ahol sok az elektronikus eszköz, tegyél egy sólámpát, meglátod, ez még a hangulatodat is javítja.

Oszlopkaktusz

Az asztalodnak nemcsak az otthonosabb környezet szempontjából tesz jót, ha néhány virággal díszíted, de az elektroszmog okán is.

Úgy tartják ugyanis, hogy az oszlopkaktuszfélék magukba szívják az elektromos berendezések által kibocsátott mágneses mezőt és sugárzást - ráadásul anélkül, hogy közben a virágod holtan végezné. Szerezz be mielőbb néhány szép példányt a virágosnál, és rakd a számítógéped közelébe!

Harmonizáló chip

Egyre több cég kínál megoldást az elektroszmog felszámolására, bár ezek az eszközök jellemzően csak a magas mágneses kisugárzású helyekre szerelhetők fel.

Létezik viszont egy úgynevezett harmonizáló chip, melynek a nevéből rögtön kiderül, hogy kifejezetten a káros sugarak elnyelésére alakították ki.

A chipet úgy kell elképzelni, mint egy kisebb matricát, amit a különböző elektromos készülékekre kell felragasztani - kisebbekre egy elég, nagyobbakra akár hármat is lehet tenni -, ezzel megszűnik a gerjesztett elektromágneses mező. A harmonizáló chipet a különböző webáruházakban vásárolhatod meg, egy darab ára néhány ezer forint.

Te tartasz az elektroszmogtól?

Ezt is szeretjük